Élő szövet

"Forgattam, mint vetítőn a diafilmtekercs képeit, fél éven át a verseket. Egy fiatal költő ennyi idő alatt új kötetet ír. Jön a szerelem, s mint ismeretlen nő, elmegy melletted, a barátságból fosztóképző lesz, és a buszpályaudvarok a továbbiakban éjjel nem lesznek reflektorokkal megvilágítva. A kávéscsésze kiszárad és betmenek röpködnek az alkonyokon. Megtörténnek a dolgok - hol a költővel, hol anélkül. Puskás Balázs mindkettő világteremtési processzusban otthonos, ennyiben fiatal. Alakváltó ifjú. Szabadverseket ír - leginkább azonban hallgatható szöveghagyományt. Az indítást tehát pontosítom: van-e olyan diafilmvetítő, amely ugyanazt a képet minden egyes alkalommal különböző látvánnyá képes kivetíteni? S van-e kocka, amelyet ahányszor átvilágítanak, átalakítja a masinát? A papirosokon, amelyeken a versek hevernek, fel-feldereng egy arc, a költőé. Profilban az arcél. Talán sisak van a fejen. Egy dúsan veretes pajzs takarja a stílust fogó kezet. Tőr és háló. Az alakja római formának tűnik. Hihetetlen, de tudható: a latin nyelv, amelyen történetíró, orvos, költő és ezer más klasszikusok beszélnek, amikor még élő nyelv, nem volt arra alkalmas, hogy az egyszerű, a hétköznapi beszédet rögzítse. Arról a beszélt nyelvről nem tudunk semmit. A latin irodalomból hiányzik a tömeg sok-sok szava és mondata; meglehet éppen emiatt nincs a római elitén túli ismeretünk a rómaiakról. Puskás Balázs közönséges római." (Géczi János)