Folyamisten

libri könyvkiadó  | 2014  | kemény kötés  |  310 oldal

Libri Antikvárium
Az atyán páni félelem lett úrrá, amikor azt érezte, hogy a tagjai nem neki engedelmeskednek, hanem egy külső akaratnak, amely azt kívánja tőle, hogy álljon föl, és induljon meg a széksorok között a színpad felé. Katolikus ösztöneivel persze rögtön a Sátán jutott eszébe, és valóban, világosodott meg menet közben, miként is lehetett ennyire ostoba a nagy teológiai tudásával, hiszen Keföbu Ihatolu az Antikrisztus nagykövete! Föllépett az alacsony színpadra, és megállt a borotvapengévé dermedt ostya előtt. Most már kíváncsi volt, várta, mi következik, fölkészült a harcra is. Napjaink Londonjában egy fiatal grafikuslány brutális nemi erőszak áldozatává válik egy ködös éjszakai parkban. A tettes ismeretlen, a rendőrség tehetetlenül nézi a biztonsági kamerák zavaros felvételeit. A lány viszont úgy dönt, megtartja az aktusból fogant gyermeket. Az unokatestvérével, akivel közösen zenélnek az Anarchitecture nevű rockzenekarban, Indiába utazik, hogy kipihenje magát, mit sem sejtve arról, milyen természetfeletti erők tartják kézben sorsának törékeny fonalát. Eközben Gellei János, egy Pest megyei katolikus plébánia papja egy fogyatékos kisfiú és egy Rómába vezető zarándokút kapcsán olyan kérdésekkel kénytelen szembenézni, amik nem csak a hitét, de elméjének épségét is veszélybe sodorják. Ságvári László pedig, aki Szeged és London között ingázva éli a fiatal magyar értelmiségiek vándoréletét, a két város folyóinak titkos életét kutatja, talán egy új világvallás első csíráit, talán csak a saját delíriumos álmait követve. Lanczkor Gábor második regénye igazi XXI. századi, regényes ördöglakat, mely Magyarország lerobbant panelházaitól Anglia fülledt koncerttermeiig, Olaszország árnyas sikátoraitól India ezerszínű forgatagáig járja be a világot egy titokzatos mítosz nyomában, ami talán most, ennek a könyvnek a lapjain születik meg éppen. Lanczkor Gábor 1981-ben született Székesfehérváron. Író, drámaíró, költő és zenész, a Médeia fiai nevű zenekar tagja. Szombathelyen nőtt fel, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, jelenleg Szeged és Balatonhenye között ingázva él. Négy verseskötet (A tiszta ész, 2005; Fehér daloskönyv, 2007; Vissza Londonba, 2008; Hétsarkúkönyv, 2011) és egy kisregény (A mindennapit ma, 2010) szerzője. A Folyamisten című regényhez készült Anarchitecture: Soundtracks for a Novel című zenei album anyaga a saját szerzeménye.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 880 Ft

A termék megvásárlásával

188 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó libri könyvkiadó
Kiadás éve2014
Oldalak száma:310
Súly200 gr
ISBN0529000267942
ÁrukódSL#2103790837
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 880 Ft

A termék megvásárlásával

188 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rina Kent: Deviant KingRina Kent: Deviant King