Gabonaagy

kossuth kiadó  | 2014  | füles, kartonált  |  358 oldal

Libri Antikvárium
David Perlmutter neurológus és táplálkozástudós, számos könyv szerzője a gabonaagyúságról írta új könyvét. Mondanunk sem kell, hogy zajos nemtetszés-nyilvánítások közepette. Ez a könyv tetszik vagy sem egy újabb repedést ütött a nyugati táplálkozás piramisán. Pedig nem tett semmi rosszat, csak összefoglalta a kutatók által már jól ismert tényeket arról, hogy az Alzheimer-kór és általában a demenciák, illetve a Parkinson-kór és egyéb neurodegeneratív betegségek fő okozói a finomított szénhidrátok. A szerző pontról pontra levezeti, hogyan okoz a finomított szénhidrátok fogyasztása először inzulinrezisztenciát, majd metabolikus szindrómát,és az így megemelkedett gyulladásszint végül miként idézi elő az agy szó szerinti zsugorodását és összezavarodott működését. Persze, Perlmutter szavaival élve, nem lehet azért hibáztatni az embereket, mert eddig a szakértőkre hallgattak. Egy ideje azonban másféle szakértők is felbukkantak, nem csak a hivatalos orvostudomány dogmáit szajkózók. Remélhetőleg előbb-utóbb az ő fülükbe is eljut az új kor új tudományának híre, talán éppen e könyv révén.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 290 Ft

A termék megvásárlásával

429 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
szép, újszerű
Kiadó kossuth kiadó
Kiadás éve2014
Oldalak száma:358
Súly200 gr
ISBN2310008149662
ÁrukódSL#2111452327
Kötésfüles, kartonált

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 290 Ft

A termék megvásárlásával

429 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Apám szerintNáray Tamás: Apám szerint