Gabriela-Szegfű és fahéj

A világhírű brazil író életművében fordulónak tartják ezt a regényt: ezzel kezdődik pályájának harmadik és sikerekben leggazdagabb szakasza, melyet oly dús művészettel megalkotott művek fémjeleznek, mint A vén tengerész, Az éjszaka pásztorai és főleg a Flor asszony két férje. Itt, a Gabrielá-ban tűnik fel Amado új modora, amelyben az epés indulat a szelíd iróniának és a bővérű humornak adja át a helyét, de úgy, hogy ez nem gyengíti, hanem inkább hitelesíti azt a társadalombíráló kedvet és közéleti elkötelezettséget, amely Amado minden művét jellemzi. Ebben az élvezetes szerelmi történetben Gabriela, a szép félvér lány az anyaföld nyugalmát egyesíti magában a vihar szenvedélyességével, és nemcsak kitűnő szakácsnőnek, hanem fölülmúlhatatlan szeretőnek is bizonyul. "Botlása" után pedig szerelmesének, a gyöngéd bártulajdonosnak van ereje, hogy kesztyűt dobjon a kisváros maradi erkölcseinek, és a maga életén példázza, hogy temeti el a kibontakozó polgárosodás a hűbéri oligarchia és az ököljog világát.