Hangok és látomások

,,Szeretem és becsülöm a verseit. Nagyívű látomásait és részletgazdagságát, barokkos, dús metafora-tenyészetét, földhöz kötött miszticizmusát. Szeretem, hogy műveiben pontosan működik az Élet rutinszerű rendjében felismert öntudatlan emlékezet. Magával ragad lélektani mélyélessége, a szuggesztív, konkrét képekben kifejeződő magas fokú absztrakciós képessége. Odegárd költészete egyetlen nagy misztériumjáték. Amióta 23 évesen debütált, ehhez gyűjti a hátteret és a kellékeket. Azóta is hit és kételkedés dialektikáján át nézi a világot. Számára nem annyira a szavak jelentése, mint a szavak jelenítése a fontos, a velük és általuk elért drámai hatás. Imák, liturgiák szerkezetét és ritmikáját használja, bibliai utalások egész rendszerét építette fel. Hisz a kitárulkozó ember - rejtőzködő Isten - megismerhető világ szentháromságában, ahol a határok kívül-belül átjárhatók. Knut Odegárd az a templomi festő, aki mielőtt új réteget visz fel, gondosan lekaparja a felületet, hátha talál ott valami értékeset, felhasználhatót. Azután kimegy az emberek közé, mindenki előtt megemeli kalapját, szóba elegyedik velük, megfordul a lányok után, beül egy sörre a kiskocsmába, s amikor visszatér, azt is odafesti, amit a templomon kívül látott. Végül egyetlen mondatot a műfordítások minőségről: Szappanos Gábor munkáira igaznak érzem, amit Kosztolányi mondott az eredeti és a fordítás viszonyáról, mert az ő általa fordított versek „nem úgy viszonyulnak az eredetihez, mint a festmény a festmény másolatához, inkább úgy, mint a festmény ahhoz a tárgyhoz, amelyet ábrázol." (Turczi István)