Hívójelem

Biztos vagyok benne, hogy a spiritualitásra fogékony versolvasóknak igazi meglepetés lesz az utóbbi idők egyik legszebb kiállítású könyve. Szinte a semmiből bukkant elő Józsa Dániel, hiszen (ahogy egy outsider alkotótól ez ,,elvárható") sem publikáció-áradat, sem művészetpártolói management nem jelezte a jöttét. A Hívójelem (szerzőjének egészen kiforrott létszemlélete és világlátása okán) nemcsak hogy nem tipikus első kötet, de még csak nem is tipikus verseskönyv, inkább összművészeti kísérlet: a fogalmi és a vizuális nyelv párbeszéde - Tilkovszky Dóra jelgrafikáinak és Józsa hívószavának együtt-vibrálása 50 oldalon. A szövegek is mintha igazodni próbálnának az Én-tudatra ébredés tanulságaihoz - így a legtermészetesebb módon villantják fel a személyes vallomásosság és a személytelen madártávlat kép-szólamait. A szokatlan szóhasználat (,,süllyedtség", ,,időszedő", ,,feljebbforgó", ,,szívmag") és valami időtlen, hétköznapi pátosz az, ami Józsa friss rügyekkel illatozó költői nyelvét összetéveszthetetlenné teszi.