Homokszedők a böge tükrében

irodalmi jelen kft.  | 2006  | papír / puha kötés  |  201 oldal

Libri Antikvárium
"...tudja-e még valaki, hogy kik voltak a homokszedők? Temesváron talán. De itt is inkább csak az ötven éven felüliek emlékezhetnek rájuk, mert az ő gyerekkorukban még virágzott a szakma! Másfelé bizonyára még a hírüket sem hallották. A közeli szomszédnak számító városokban is, mint Arad, Lugos, Makó, Szeged, Zenta, Kikinda - hogy csak a homokszedés fénykorában még együvé tartozókat említsem -, hiába érdeklődtem, senki sem tudott róla, hogy valaha is létezett ilyen foglalkozás. Kik voltak hát a homokszedők?" Sipos János 1933. augusztus 12-én született Temesváron. Középiskolai tanulmányait a Temesvári Magyar Vegyes Líceumban végezte, majd Bukarestben szerzett közgazdász oklevelet. 1958. augusztusában újságírói pályára lépett, melyhez napjainkig hű maradt. Utolsó munkahelye a Nyugati Jelen temesvári szerkesztősége. Közel fél évszázados munkássága alatt dokumentum értékű riportjaival tűnt ki, melyekkel a bánsági magyar szorványközösség múltjának kutatására, bemutatására vállalkozott. Emlékezetesebb riportsorozatai: Az ígéret földjén hontalanul (50 rész), Patinás cégtáblák (35 rész), Homokszedők a böge tükrében (55 rész) stb., melyek a hazai és külföldi lapokban, irodalmi folyóiratokban jelentek meg. A Homokszedők a böge tükrében átdolgozott változatát kapja kézhaz dokumentum-regény formájában az olvasó.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 060 Ft

A termék megvásárlásával

106 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó irodalmi jelen kft.
Kiadás éve2006
Oldalak száma:201
Súly400 gr
ISBN0789000011185
ÁrukódSL#2106904821
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 060 Ft

A termék megvásárlásával

106 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rina Kent: Deviant KingRina Kent: Deviant King