Időrianás

Hőseim nem hősök, legkevésbé irodalmiak. Mosolyogva hazatántorogni akaró németországi magyar kitelepítettek, épp úgy a mai idő emberei, mint a falu kocsmáros-asszonya, mint a fő, inkább központi figurának mondható mérnök és annak minden elsuhant és meglévő szerelmei, szerelmesei. Egy jól sikerült hazugság szellemanyaga - szellemállaga - rianást indít a férfiban, az elmulasztott életmorzsalék összeállni készül és megbosszulni mindannak a nemlétét, ami életre születhetett volna és éltetni. A rianás nem annyira szörnyű, mint a balatoni, mint a Duna jégzajlása. Csak az idő, akár a nagybetűs Idő is, követeli a maga törvényeinek betartását. Másként nem tehet. És ha az ember maga vét az emberélet törvényei ellen és az Idő csapásait összegabalyítja-boronálja az emberével, akkor a sodrás, az erősebb néz győztesen vissza a válla fölött az elmaradókra. A szépséges hazugság szelleme ott lebeg a végedes végig azok fölött, akik a hazugságból nem húznak ugyan hasznot, ám tanúkká válnak egy föl nem vett perben, melyben nincs vádló, sem ügyész, és az (ön)védelmet maga az alperes végzi, ki bírájává válik önmagának is, az élet s a tisztaság nevében. A többi már csak por, hamu, betű.