Jeruzsálem fölött nevetnek az angyalok

A regény főhőse, egy újságírónő új lakásba költözik a lányával. A lakás persze nem új, legalább száz éves. Hajdani lakói rémálmokkal üzennek a kislánynak és az édesanyjának. Ezek az álmok a nyilasterror tombolásáról, az ártatlan meggyilkoltakról szólnak, s egy kisfiúról, akit az utcán vertek agyon. Az álmok mellett a jelen, a valóság brutalitása, az alig titkolt, vagy megalázóan arcba lihegett antiszemitizmus, értelmetlen pusztulások, lelkek mélyén őrzött, tőmondatokká csiszolódott fájdalmak jelennek meg a könyvben. Az újságírónő kétségbeesetten, néha tévutakon, Amerikában, a pszichológus heverőjén, szüleinek, őseinek múltjában, egy kisváros deportációs történetében keresi a magyarázatot és a feloldozást. A hatalmas ismeretanyagra támaszkodó regény ugyanolyan biztonsággal jeleníti meg a múlt század közepének makói életét, mint a ma Amerikáját, Jeruzsálemét. Napló, elbeszélés, analitikus vallomás, elképzelt, vagy inkább belül megélt szituációk, amelyekből kibontakozik a felismerés: a múlt akkor is bennünk él, ha születésünk előttre nyúlik vissza, akkor is hat ránk, ha nem törődünk vele, nem tudunk róla. Kiköveteli a felismerést, a tudatosságot, a szembenézést. Egy ki nem beszélt, lezáratlan feszültség magyar és magyar, ember és ember között.