Karnevál I-III. - (Hamvas Béla művei 11-13.) + Szarepta (Hamvas Béla művei 14.) ( 4 kötet )

Karnevál I-III. - (Hamvas Béla művei 11-13.) Hamvas Béla - Medio Kiadó - 2005- 1483 oldal - Sorozatcím: Hamvas Béla művei -Kötetszám: 11-13 A beavató regény fogalmát hiába keressük az irodalomtudomány kézikönyveiben. A terminus technikus életrehívója Hamvas Béla Karneválja. A szellemi beavatás a tudat színvonalának felemelését jelenti. A regény hét könyve a tudatátalakítás /beavatás/ hét fokozata, a királyi út az Opus Magnum hét állomása. 1.könyv: a küszöb 2.könyv: mindenki átváltozik - metamorfózis 3.könyv: az elmélyítés - descensio 4.könyv: a lélek kettéválása - separatio és multiplicatio 5.könyv: időutazás a kezdetekbe - reductio és fixatio 6.könyv: a kiégetés /világégés/ - calcinatio és coagulatio 7.könyv: megtisztulás - sublimatio TARTALOM I. könyv I. kötet 7 II. könyv I. kötet 181 III. könyv I. kötet 425 IV. könyv II. kötet 169 V. könyv II. kötet 389 VI. könyv III. kötet 95 VII. könyv III. kötet 247 Névmutató III. kötet 463 Utószó III. kötet 473 Hamvas Béla: Szarepta - ESSZÉK (1951-1955)/64-ES CIKKEK (1963-1964) Kötés típusa: Vászon - Oldalszám: 442 oldal - Sorozatcím: Hamvas Béla művei - Kötetszám: 14 - Méret: 19 cm x 12 cm Részlet a könyvből: "Ezerkilencszáznegyvenötben találkoztunk először. Akkor fél életig tartó könyvkorszakom zárult le. Az elveszett könyveket sajnáltam, a korszakot nem. Folyamatos hármas megbeszéléseink légkörében tudtam, ha sikerül, magasabb stádiumba lépek. A beszélgetéseinkről készült töredékes feljegyzések megmaradtak, de számomra egyre fontosabb lett a bizonyosság, hogy nem vagyok egyedül. Megnyugtató, megszokni mégis nehéz. Az egymásról való nem tudást kellett felszámolnom. Az egyedüllét kiváltságában való illúziót. Később merő térbeli mozzanatok bennünket hiába választottak el, akkor véglegesen megalapított közösségünkre, mint elmúlhatatlan megvalósításra tudtam gondolni, mely részem s egészem, s amelyben rész vagyok és egész. Tehetséges vagyok. De kellő pillanatban észre tudtam venni, hogy csak az a tehetség ér valamit, amit az ember maga csinál. Az öngyönyörködés gyakorlatában nem akartam megrekedni. A tehetség, még a legmagasabb rendű is, excentrikus. Szánalmas lett volna merő produkciónak, ha még oly érdekesek is, áldozatul esni. A közösség számomra koncentrikus egzisztenciát jelentett, s így a hagyományt ezen a helyen könyvfölötti és hipernárcisztikus létben sikerült elérni. Közösségünk ideálisan a hagyomány mindig jelenlévő életközössége melletti tanúság, történetileg pedig első nyoma annak az egységnek, amelynek emberiségméretben az időben is meg kell valósulnia. A feltételek fölött rendelkeztünk. A modernkor teljes tudása aktuálissá vált, és informáltak voltunk, nem imaginárius térben, hanem tényleges történeti ellenállások között. Akkor mi ezt a közösséget, annak teljes tudatában, hogy mit teszünk, Egyháznak, óvatosabb megfogalmazásban praeecclesiának neveztük, és elhatároltuk az egyik oldalon mindennemű szektától, amelynek leszűkült voltát elvetettük, másrészt mindennemű klerikalizmustól, amelyet hatalmi gyakorlatra berendezett világi intézményességénél fogva visszautasítottunk. Az Egyházban a közösség abban a magatartásban él, amelyet a hindu metafizika ékacsittapraszádának hív - faj, nemzetiség, vallás, osztály fölött álló egyhitűségnek.