Közel

"Miközben a véletlenek egyre széjjelebb szórják a világot, valami érthetetlen igyekezet újra és újra visszarendezi, igaz, hogy mindig tökéletlenül, mindig kicsit másként. Ahol a dallam nem, ott a hiányos ritmus fűzi össze a kavargó hangokat, s köti oda a távol eredet közös pontjához. Ezt keresem, ide indultam. Most elérhetném, megtalálhatnám célomat, ha vissza tudnám gombolyítani az elszállt dallamot" - írja egy helyütt az író. De talán nem is a megidézett emlékek avatják különösen izgalmassá Oláh János önéletrajzi regényét, hanem a módszer, amelynek segítségével a felbukkanó képeket elénk vetíti. A múltból csak egy-egy pillanatot, a gyermek érzékeléséhez híven a látványnak csak egy-egy részletét hozza közel, s azt, összefüggéseiből kiszakítva nagyítja szokatlan méretűvé. A múltat a jelennel, a kisfiú élményeit a felnőtt tudat kritikájával, a közhelyest az ideával, mítosszal szegezi szembe az író, s a feszültségkülönbség megrendítően tragikus, költői magasságokba ível ő vagy feledhetetlenül humoros mondanivaló hordozója lesz. Ez a fajta megközelítés úttörő kísérlet a magyar irodalomban, de segítségével kivételes mélységeket képes bevilágítani az író.