Központi Zóna

Valami mélységes líraiság hatja át Legéndy Jácint Ünnepi Könyvhétre megjelent verseskötetét. Az a fajta költőiség, amely az emberi élet, a hétköznapi tárgyak, a természet jelenségei mögött képes felvillantani az egyetemes összetartozás misztériumát. Számtalan életrajzi mozzanat köti ezeket a kissé ódai hangvételű, lágyan ringó, szigorúan három-négy szavas sorokba tördelt oszlopokba rendezett prózaverseket, valamint a közéjük ékelődő epigrammatikus, szonettszerű, hagyományosan rímelő miniatűröket, elégiákat a valósághoz. Ám a strandon fürdőző kedves alakja, a lépcsőházi kőkockák, amelyek a szeretet fekete forradalmáraira, az egykori pogózós, kábítószertől másvilágra szállt társakra emlékeztetnek, a kolduló punkok vagy a konyhaasztalnál ücsörgő nagyapa emléke különös látomásokban oldódnak fel. Ezekben a szürrealista víziókban hatalmasra nőnek a tárgyak a maguk félredobott, értelmetlen létezésükben, mert a hozzájuk tapadó emberi sorsokról beszélnek, a létezés titkára irányítva a figyelmet. Többször megjelenik a forradalom kifejezés, más és más értelemben, valamiképpen a valóságunkat átértelmező, radikális és újszerű költői látásmódra utalva. Ez olykor (mint a pogós haverok esetén) valódi lázadást jelent, máskor csupán egy találó hasonlatot: adrienn teste kibomlik a/ kabátból szép mint a forradalom/ jácintvirágok bólogatnak neonkék/ reménységgel elmúlt a tél és nek-/ tek vadfiúk hódolat a legendáért. (Hódolat) Az egész kötet jól átgondolt szerkesztésre vall. A prózai és verses költemények rendje, az egyes versek felépítése zenei kompozíciót sugallnak. Mind költői, mind pedig könyvészeti szempontból igényes és színvonalas kiadvány - széles körben érdemes ajánlani.