Laokoon, avagy a valóság és képzelet határa

Végre ott állott a szobor előtt, amely érthetetlen módon szinte gyermekkora óta izgatta fantáziáját. Érthetetlen módon? Igen, így kell mondanom, Mert nem tartozom azok közé, akik azt hiszik vagy állítják, hogy nincsenek érthetetlen dolgok. Hogy a tudományok egyes ágai mindent megfejtenek, megokolnak és megmagyaráznak. Itt van például ennek az Ellen Fergusson nevű, New York-i születésű leánygyermeknek az esete. Hatesztendős korában elviszik látogatóba Betsy nénihez, Baltimore-ba. A Fergusson-testvérek szerteszéledtek a régi családi házból, a három fiú és három leány közül csak Betsy néni maradt meg a colonial empire épületében. Betsy néninek egész állatsereglete van. Ez pótolja a családot, amely évente csak egyszer gyűl itt össze, karácsonyra. Betsy vénlány, csalódott szerelem titkolt és fájó emlékeivel, de ez nem tartozik ide. Az ő titka. Tudjuk, embergyűlölők tartanak ilyen állatseregleteket, mondván: mennyivel jobban és becsületesebbek az embernél ezek a madarak, kutyák, macskák, mókusok, tengerinyulak és egyéb négylábúak. Aztán az évek folyamán ezekben is csalódniuk kell. Mert egyre több emberi tulajdonságot fedeznek fel úgy a madarakban, mint a négylábúakban. Még a teknősbékában is. De ezt a csalódásukat már önmaguk előtt is titkolják. Mert ha bevallanák, hova kihez menekülnének? Istenhez? Vagy a halálba? Nem, egyszerűbb a tarka papagájokkal, bóbitás, örökké duzzogó kakadukkal, selymes szőrű angóramacskákkal, játékos foxikkal, eszes farkaskutyákkal társalogni. Ez a földkerekség összes Betsy nénijeinek mentsvára, és így már nem is érdekes.