Magyar fotográfusnők

A szerző a magyar fotóművészet történetét különösen érdekes szempontból világítja meg. Szociológiai és művészettörténeti aspektusból azt a folyamatot vizsgálja, amint a nők, kilépve a nemükre mért kötöttségekből a XIX. század közepén elsajátították az új technikai csoda, a fényképezés kémiai, fizikai és művészi ismereteit, s minden tiltás ellenére e szakma kiváló művelőivé váltak. Az út az indulástól (1939), a szervezett oktatás hiányától függetlenül, meredeken vitt felfelé a sikeres, beérkezett életpályák kialakulásáig. A könyv középpontjában a magyar, 1890 és 1945 között működő fotográfusnők tevékenysége áll, de a szerző az összehasonlítás igényével kitekint a nyugat-európai és amerikai pályatársak eredményeire is, így pl.: a Camera Work körül tevékenykedő fotográfusnőkre, vagy a francia fotóélet legjelesebb képviselőire. A fotóművészet hazai és külföldi tisztelői előtt is jól csengő, ismerős nevek a kötetben szereplő képek szerzői: Rosie Ney (Földi Rózsi), Blüh Irén, Besnyő Éva, akik elsősorban szociofotóikkal vívtak ki elismerést maguknak. Nora Dumas (Kelenföldi Telkes Nóra) az emberi kapcsolatok érzékeny megjelenítője, Máté Olga, Rogi André a portréfényképezés európai rangú képviselői, Ergy Landau (Landau Erzsi), Reismann Marian a gyermekfotózás jegyzett alkotói. A kísérletezésről az önmegvalósításig ívelő pályák és regényes életutak-huszonnégy művésznő - eredményeit egy közel 100 képből álló válogatás teszi vizuálisan is érzékelhetővé. A magyarországi fotográfusnők történetét kutató E. Csorba Csilla a nemzetközi gyűjtemények anyagának ismeretében vallja, hogy André Kertész, Robert Capa, Munkácsi Márton, Moholy-Nagy László mellett érdemes egyenrangúként említeni és megtanulni néhány kiváló magyar fotóművésznő nevét is.