Mindennek vége!

európa könyvkiadó  | 2014  | keménytábla, védőborító  |  264 oldal

Libri Antikvárium
"nem javul a világ, csak okosabb lesz, önzőbb és színtelenebb" Andrássy Ilona a kiegyezés nagy formátumú politikusának, csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyulának az unokája, Katinkának, a "vörös grófnőnek" a nővére volt. Több nyelven beszélő, a politika és a művészet iránt érdeklődő, művelt kisasszony. 1909-ben feleségül ment rajongva szeretett vőlegényéhez, Esterházy Pál grófhoz. Pápai kastélyukból rendszeresen eljártak a budapesti "világba", ki-kiruccantak Bécsbe, elutaztak Olaszországba nyaralni vagy az Alpokba zergére vadászni. Élték az arisztokraták kellemes gondokkal teli életét. Kitört a háború. Pál gróf tartalékos huszár főhadnagyként bevonult. Kezdetben a frontvonal mögött, később az első vonalban szolgált. Ilona sok más arisztokrata fiatalasszonnyal együtt jelentkezett a Vöröskeresztbe. Nagy szerepe volt abban, hogy a szanitécek mellett nők is teljesíthettek frontszolgálatot. Megpróbált hivatalosan a férje frontszakaszára kerülni, de az olasz hadszíntérre irányították. Eközben érte a hír, hogy Pál 1915 júniusában az oroszokkal vívott ütközetben elesett. A napló Andrássy Ilona beszámolója a hadikórházakban szerzett tapasztalatairól, a magyarok kezdeti háborús lelkesedését követő egyre súlyosabb csalódásáról, kiábrándulásáról, céltalanságáról. Vallomás szerelemről és hazáról. A kötet alapjául szolgáló kéziratos hagyaték 1971-ben került elő a dénesfai Cziráky-kastélyon végzett tatarozási munkálatok során egy befalazott rekeszből. A leveleket, feljegyzéseket, fényképeket tartalmazó anyagot a győri Rómer Flóris Múzeum őrzi.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 990 Ft

A termék megvásárlásával

799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
szép,megkímélt, szinte olvasatlan állapotú példány.
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve2014
Oldalak száma:264
Súly479 gr
ISBN2310004863180
ÁrukódSL#2111581475
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 990 Ft

A termék megvásárlásával

799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Móra: MesehősökMóra: Mesehősök