1929. november 9-én született Budapesten. 1944. június 30-án tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Több koncentrációs táborban tartották fogva, míg végül a lágerek felszabadítása után, 1945-ben tért haza Magyarországra, ahol újságírásból és fizikai munkából élt.
2002. október 10-én, a világon először magyar író, Kertész Imre kapta az irodalmi Nobel-díjat. A Magvető Kiadó szerzőjét olyan vetélytársakkal nominálták, mint Philip Roth vagy John Updike. A Svéd Akadémia döntése indoklásában így fogalmaz: "egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben". Kertész Imre 1975-ben megjelent, díjazott műve, a Sorstalanság máig az egyik legfölkavaróbb és leghitelesebb Holocaust-regény.
"Egyszer meghaltam már tehát, azért, hogy élnem lehessen - s talán ez az én igaz történetem. Ha így van, akkor e gyermekhalálból született művet a sok millió halottnak ajánlom, s mindazoknak, akik e halottakra még emlékeznek. De, mert végeredményben irodalomról van szó, olyan irodalomról, amely az Önök Akadémiájának indoklása szerint tanúságtétel is egyben, talán a jövőnek is hasznára válhat, sőt, szívem szerint azt mondanám: a jövőt szolgálja majd. Mert úgy érzem, hogy amikor Auschwitz traumatikus hatásán gondolkodom, ezzel a mai ember vitalitásának és kreativitásának az alapkérdéseihez jutok el; s Auschwitzon gondolkodva így, talán paradox módon, de inkább a jövőn, semmint a múlton gondolkodom." (Részlet A stockholmi beszédből)
Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944. június 30-án tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Több koncentrációs táborban tartották fogva, míg végül a lágerek felszabadítása után, 1945-ben tért haza Magyarországra, ahol újságírásból és fizikai munkából élt.
Az 1955 és 1960 között keletkezett írási egy részét beépítette az 1960-tól 1973-ig írt első regényébe, a Sorstalanságba. A nyolcvanas években írói és műfordítói munkái jelentették megélhetését, a sikert csak az évtized második fele és a magyarországi rendszerváltás hozta meg számára. Lelkes fogadtatásra talált német nyelvterületen, összegyűjtött művei 1999-ben a Rowohlt Kiadó gondozásában jelentek meg. 1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung tagja.
Műfordítói tevékenysége során Elias Canetti, Sigmund Freud, Hugo von Hoffmannstahl, Friedrich Nietzsche, Joseph Roth, Arthur Schnitzler, Ludwig Wittgenstein, valamint modern német és osztrák szerzők írásait ültette át magyarra. Ezek közül a Magvető Kiadó gondozásában Friedrich Nietzsche A tragédia születése (2003) jelent meg.
A Magvető Kiadónál megjelent művei
Sorstalanság (1975), A nyomkereső (1977), A kudarc (1988), Kaddis a meg nem született gyermekért (1990), Az angol lobogó (1991), Gályanapló (1992), A holocaust mint kultúra (1993), Jegyzőkönyv (1993) / Egy történet (2002) - Esterházy Péterrel közösen, Valaki más (1997), A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt (1998), Sorstalanság - filmforgatókönyv (2001), A száműzött nyelv (2001), A stockholmi beszéd (2002), Felszámolás (2003), Esterházy Péter-Kertész Imre-Nádas Péter-Bojtár Endre: Kalauz (2003), Kertész Imre hangoskönyv (2005), K. dosszié (2006), Világpolgár és zarándok (Káin és Ábel, 2007), Sorstalanság - hangoskönyv (2007), Európa nyomasztó öröksége (2008)
A Magvető Kiadónál a szerzőről megjelent művek
Földényi F. László: "Az irodalom gyanúba keveredett" - Kertész Imre szótár (2007)
Díjai
Füst Milán-jutalom (1983), Forintos Díj (1986), Artisjus Irodalmi Díj (1988), Aszú-díj (1989), József Attila-díj (1989), Déry Tibor-jutalom (1989), Az Év Könyve Jutalom (1990), Örley-díj (1990), a Soros Alapítvány Életműdíja (1992), a Soros Alapítvány Díja (1995), Brandenburgi Irodalmi Díj (1995), Márai Sándor-díj (1996), a lipcsei könyvvásár Literaturpreis für die europäische Verständigung nevű nagydíja (1997), Friedrich Gundolf-díj (1997), Kossuth-díj (1997), Jeanette Schocken-díj (1997), a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budapest Nagydíja (1997), Herder-díj (2000), a Die Welt irodalmi díja (2000), a német Becsületrend tagja (Pour le Mérite 2001 óta), Hans Sahl-díj (2002), irodalmi Nobel-díj (2002), a Győri Könyvszalon alkotói díja (2002), YIVO életmű-díj (2003), Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje - Polgári Tagozata (2003), Goethe-emlékérem (2004), Corine-díj (2004), Citta di Penne -díj (2004), a Sorbonne díszdoktora (2005), a berlini Szabad Egyetemen (Feie Universität) tiszteletbeli díszdoktora (2005), a Német Társaság díja (2006), Ernst Reuter-emlékérem (2006), Cassino város nemzetközi irodalmi díja (2006), a Magyar Kultúra Követe cím (2007), Grinzano-Cesare Pavese különdíja (2008), a berlini Zsidó Múzeum Megértés és Tolerancia Díja (2008), Jean Amery-díj (2009)
1944 tavasza: a 20. századi magyar történelem legsötétebb fejezete kezdődik. Köves Gyurit, a zsidó fiút, a Csepelre tartó buszról leszedi a magyar csendőrség. A riadt srác több ezernyi zsidóval együtt a budakalászi téglagyárban találja magát. Innen indulnak, a magyar kormány és a nácik cinkos egyezménye alapján, a marhavagonok a koncentrációs táborokba, hogy borzalmas kálvária után megsemmisítsék rakományukat -- zsidó, cigány, ellenzéki vagy éppen homoszexuális honfitársainkat. Köves Gyuri fokozatosan süllyed a haláltáborok borzalmas világába. Kertész Imre mesterien növeli a feszültséget, mert mindvégig kísérti az olvasót az emberséget elemésztő náci pokol, ugyanakkor a csendben szemlélő fiúban mégis megmarad az Ember. Köves Gyuri gyermeki kíváncsiságát, kívülállóságát mindvégig megőrzi, sőt megtalálja a szép pillanatokat is a megsemmisítő táborok felfoghatatlan életében. Köves Gyuri csodával határos módon átvészeli a haláltáborokat, mert beletörődik a sorstalanság végtelen sodrásába. A náci ámokfutás végén Köves Gyuri ismét a rommá lőtt Budapesten poroszkál nincstelenül és sorstalanul -- de Emberként. Kertész Imre figyelmeztetése még most is időszerű: bármikor, bárkit leszedhetnek a buszról" és újra elszabadulhat az őrület.