Pustula Moderna

napkút kiadó  | 2010  | papír / puha kötés  |  272 oldal

Libri Antikvárium
A szerző regénye meglepetések sorozata. Meglepetés azoknak, akik ismerik a költő egyre terebélyesedő és mélyülő életművét, s meglepetés azoknak is, akik most vesznek kezükbe először Batári-könyvet. Batári Gábor felszámolja a közös (négydimenziós) világot, s a végtelenig tágítja. Idősíkokon, dimenziókon gázol át, idő- és tértelenségeket teremt, olyan mindenséget, amelyben egyetlen valóság van, az áradó szöveg. Posztmodern bűvészhez lenne szerencsénk? Dehogy. Tud ő persze mindent, amit egy posztmodern világ-rezonőrnek tudnia kell, sőt jobban tudja azt: megalkotja az irály paródiáját. Modern meseíró lenne? Igen is, meg nem is. Meséi - és összefüggő meseszövete - mítoszigényű egység, egyszersmind világnagy blöff. Ugyanakkor felbukkannak a lovagregény, a koraújkori pikareszk, az új regény, a keményre forralt amerikai próza igencsak behatárolt, szűk téridőkben honos elemei. Mi tehát ez a mű? Fantasy? Ahhoz túl reálisak a konfliktusok. Scifi? Ahhoz túl kevés a tudományos megalapozottság. Mistery? Hiányzik belőle a szerző és befogadó közösségteremtő, mítoszébresztő sors-egysége. Burleszk? Ahhoz meg túl komoly. A nem létező, de miért-ne-létezhetne-ismeretlen, az eltolt dimenziójú lét sajátos krónikája. A hiány könyve. Nem csak a konkrét hiányé, a főhős (reméljük: időleges) láb- és kéz- és szemhiányáé, persze. Valamennyiünk egységének és egész-ségének hiányáé. Hogy tudjuk, mindig a legfontosabb szerveink, (vég)tagjaink hiányában kell otthon lennünk a nékünk adatott világban. Áradó, igényes, teremtésre kész szöveg van tehát - élvezetes, néha bonyolult, de sohasem érdektelen. Kalandra fel, kedves olvasó! Gyimesi László
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 090 Ft

A termék megvásárlásával

109 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó napkút kiadó
Kiadás éve2010
Oldalak száma:272
Súly200 gr
ISBN2399974067774
ÁrukódSL#2110072731
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 090 Ft

A termék megvásárlásával

109 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rina Kent: Deviant KingRina Kent: Deviant King