Te csak pipálj, Ladányi-A kék táska

singer és wolfner  | 1928  | kemény kötés  |  285 oldal

Libri Antikvárium
Az ádámházi ebéd Barnaleves volt tüdőstáskával, paprikáscsirke, utána főtt marhahús garnirozva, aztán vesepecsenye zöldborsóval. Ötödik fogásnak töltöttkáposzta következett, amelyben a töltelékek közt szerényen meghúzódva egy kis disznódagadó is bujkált. Miska bácsi, ámbár a csirkéből, meg a vesepecsenyéből is jól bepakolt, sőt a marhahúsból is eltüntetett vagy három darabot, nem tudott ellentállani a kedvenc ételének és megevett négy tölteléket, meg két darab dagadót. Megivott rá egy pohár szódavizes bort, aztán, mint aki végre kibékült sorsával, körülnézett a társaságon és ezt a házigazdához nem igen illő kijelentést tette: - Na hát én már jóllaktam! Felőlem hozhattok, amit akartok, nem eszem többet. Linka néni, a Miska bácsi felesége, elpirult erre levendulaszinű ruhájának a fodros krézlijéig. Restelte nagyon a házigazda beszédjét, amelynek olyan szinezete volt, mintha elegendő étel került volna már az asztalra és hogy valamiképp ellensúlyozza a vendégek előtt ezt az udvariatlanságot, szives kinálással fordult a főbíró felé, aki elé éppen akkor tartotta oda az inas harmadszor a töltött káposztát: - Egyék még, kedves főbiró uram! Parancsoljon, mert éhen marad. Itt az ebéd, nem lesz egyéb semmi...
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó singer és wolfner
Kiadás éve1928
Oldalak száma:285
Súly300 gr
ISBN2399988900258
ÁrukódSL#2108576042
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

J.D. Barker: Zárt ajtók mögöttJ.D. Barker: Zárt ajtók mögött