Vérrel virágzó 1956 - ötven magyar költő versei

Lassan már azokat is ráncosodni, kopaszodni, deresedni látjuk, akik azokban a napokban-hetekben születtek: 1956. októberében, novemberében látták meg a fényesen fellobbanó, majd gyorsan halványuló napvilágot s a vérrel virágzó kis Magyarországot. Akik pedig már elég nagyok voltak akkoriban, hogy maguk is felkeljenek, megmozduljanak - ha kellett fegyvert fogjanak - a szabadség hirtelen rájuk szakadt, szédítő mámorában, azok, ha élnének is még, ki tudja, meddig. Hullanak a tnúk, vesznek az emlékek, kezd a távolság ködébe veszni 56 tüze-lángja. Ott dereng még a láthatáron, világít is talán, de hevíteni alig hevít. De amit a költők, a milliókkal érzők versbe mentettek a forradalom tüzéből, az ma is parázslik, az ma is melenget. És ma is reményt ad a reménytelenségben, gyógyító hitével táplál jövőtlenségünk dermedtségében. Varga Domokos