A Farkasfalka - A háború kutyái 1.

Angol tisztként szolgált a szerző a II. világháború utolsó éveiben, regényeiben azonban mégis német katonák szemével írja meg a háború véres csatáit. Izgalmas és fordulatos regényeit mégis a tárgyilagosság, az elfogulatlanság jellemzi, s mindvégig kiérezzük belőlük az emberszeretet, a béke szeretetét. 20 részes sorozatunk kötetei valóságos hadszíntereken játszódnak, kitalált szereplőkkel. A 20 kötet izgalmas olvasmány a háborús regények kedvelőinek. Kiképzéskor az újonc nem érti, hogy a rakéta kilövése után miért nem megy bele a víz a tengeralattjáró kilövő csövébe. Az őrmester bölcsen közli: - Azért nem folyik be, mert a hermetikus zár nem engedi. - Mi az a hermetikus zár? - Fingottál már fürdés közben? - Jelentem, fingottam. - És belement a víz a seggedbe? - Jelentem nem. - Látod. Ez a hermetikus zár. By Rajkó Félix A könyv a náci Németország rettegett tengeralattjárója, az U-69 története. A kapitány, Christian Jungblut belekóstolt a győzelem ízébe, átélte a hanyatlás napjait és a háborús Németország végső korszakának pátoszát. Nem ismerte a szót: kapituláció. Nem azért, mert fanatikus náci volt, hanem mert elkötelezettséget érzett a hivatása és a legénysége iránt. A visszaemlékezései alapján írt regény elsőként ad teljes képet a tenger alatt vívott csaták izgalmas eseményeiről Egy ellenvélemény: A tengeralattjárós témájú "Farkasfalka" (mintha Leo Koestler írta volna) katasztrófálisan hiteltelen baromság, ordenáré részletekkel fűszerezve. Éles ellentéte a Hirschfeldnek. Senkinek nem ajánlom. Egyedül a borító jó, de én speciel azért nem adok ki kb. 2000 Ft-ot. Meglepődnék, ha Koestler úr valóban olyan nagy szám lenne Németországban. Az itteni kiadó agyba-főbe dicséri. Hiába, azt is el kell adni. Ráadásul a jó címlap segít benne. Egy másik: Na elolvastam még 50 oldalt az alant szapult Leo Kessler műből. Nem kelett volna iszonyat fércmunka!!!! A háború csak pár napja tört ki, mikor Hanssen kapitány az U-69 fedélzetén behatolt Scapa Flow-ba, a Brit Honi Flotta bázisára. Feladata nem a pusztítás, csak a felderítés volt. Dönitz, a német tengeralattjáró hadosztály parancsnoka ugyanis azt vette a fejébe, hogy megsemmisítő csapást mér az angol hajóhadra, mégpedig saját kikötőjében. Az U-69 tehát ezért merészkedett ilyen veszélyes vizekre. A sikeres küldetést követően a németek azonnal hazaindultak, de rájuk talált a Hardy nevű angol romboló. Az U-69 nem tudott elmenekülni előle a víz alatt, így a felszínre emelkedett, és rövid tűzpárbaj után torpedóival a tenger fenekére küldte az ellenséges hajót. 1939. szeptember 3-án értesült erről Sir Winston Churchill (ekkor az Admiralitás Első Lordja), és elrendelte Scapa Flow kiürítését. Ezzel a lépéssel, bár akkor még nem volt tisztában ezzel, megmentette Anglia felszíni flottájának nagy részét. Egyedül a Royal Oak csatahajó maradt horgonyzóhelyén. A rombolóval folytatott harcban megsérült U-69 folytatta hazaútját, de még korántsem ért véget a kálváriája. Hamarosan egy Sunderland kötelék angol partvédelmi hidroplánok kezdték bombázni. Hanssen most el tudott bújni előlük a tenger alatt, de hajója ismét komoly sérüléseket szenvedett. Eközben Christian Jungblut a német flotta fiatal, frissen végzett zászlósa izgatottan várta, hogy Dönitztől megkapja élete első beosztását. Csalódnia kellett. Az U-69-re vezényelték volna, de a tengeralattjáró 48 órája nem adott életjelet magáról. A parancsnokság már leírta Hanssent és legénységét. A csoda mégis bekövetkezett, a hajó bevánszorogott Kiel kikötőjébe. Míg Hamburgban a javítási munkákat végezték az U-69-en, Hanssen, Prien (U-47), Schepke (U-3), és Kretschmar (U-43) kapitányok Dönitznél tartottak végző megbeszélést. Prien kapta a feladatot, hogy hatoljon be az ellenséges vonalak mögé, és süllyesszen el annyi hajót, amennyit csak bír. Kretschmar feladata az volt, hogy az esetleges felmentő sereggel vegye fel a harcot. Hanssennek pedig az U-47 visszavonulását kellett fedeznie. 1939. október 10-én reggel kifutott a Farkasfalka Scapa Flow felé. Ezzel kezdetét vették azok a történések, melyek végeredményeképpen a Royal Oak a tenger fenekére süllyedt, és Jungblut lett az U-69 kapitánya. Kereken hetven évvel ezelőtt azonban egy 31 éves német tengeralattjáró-parancsnok, Günther Prien Kapitänleutnant (sorhajóhadnagy, kábé századosnak felel meg a szárazföldieknél) és az általa kommandírozott U-47 legénysége egy akkora pofont ad a híres Royal Navynek, hogy becsületben megőszült angol tengerészek arcát ma is pír önti el, ha ezt a két szót meghallják: Scapa Flow. Alig két héttel az ominózus gleiwitzi incidens után, miközben a Wehrmacht már javában alázta lengyel testvéreinket, Churchill (az Admiralitás első lordjaként, magyarán haditengerészeti miniszterként) látogatást tett a Royal Navy legjelentősebb honi bázisán, a skóciai Scapa Flow öbölben. Sir Winston még élénken emlékezett az első világháborúra és arra, hogy 1914 októberében a brit flotta (egy később vaklármának minősülő riadót követően) arra kényszerült, hogy kihajózzon, mert német tengeralattjárók támadásáról terjedtek el hírek. Szóval a miniszter jött, látott és nagyjából mindennel meg volt elégedve; a katonai elhárítók biztosították arról, hogy a kikötőzár olyan tökéletesen működik, hogy a rettegett U-Bootoknak csak akkor lenne esélyük, ha megszereznék Siegfried láthatatlanná tévő sapkáját (amire a tudomány akkori állása szerint legalábbis a britek szerint vajmi kevés esélyük volt). Szeptember 17-én Churchill megnyugodva tér vissza Londonba, a Royal Navy illetékesei pedig büszkén gratuláltak egymásnak ahogyan ez már lenni szokott. A skót tengeröböl hadtörténeti vonatkozása máskülönben tényleg érdekes; az első világháborút követően ide internálták a vesztes német flottát, s Ludwig von Reuter tengernagy (itt balra) 1919-ben itt süllyesztette el a Kaiserliche Marine negyvenkilenc hajóját, megakadályozandó, hogy azok ellenséges (brit) kezebe kerüljenek. Szimbolikus húrokat pengető helyszín tehát mindkét félnek, márpedig aki ismeri a németeket, az tudja, hogy a történelmi romantikánál csak az élettér-elméletet, na meg a kemencében sült, füstölt csülköt szeretik jobban, némi savanyúkáposztával és jóféle, házifőzésű sörrel. Ugyanezekben a napokban Kielben, Scapa Flow-tól alig ezerszáz kilométerre légvonalban Karl Dönitz, a frissen ellentengernaggyá előléptetett egykori császári tengerésztiszt (jobbra), a Kriegsmarine tengeralattjárós fegyvernemének parancsnoka (Befehlshaber der Unterseeboote), irodájában üldögélve a Luftwaffe felderítői által nemrégiben készített légifelvételeket böngészi, majd előveszi az U-14 parancsnoka, Wellner sorhajóhadnagy jelentését (az U-14 szeptember második felében harcászati felderítést végzett az Orkney szigetek környékén). Elmélázva forgatja ujjai között a ceruzáját, majd odavakkant szárnysegédjének: - Tegyen fel egy teát, majd rendelje ide Prien Kapitänleutnantot! - Mikorra kéreti, Herr Konteradmiral? - A teát már vele akarom meginni! szólt kurtán Dönitz, és hátradőlt a székében. Talán mondanom sem kell, hogy Günther Prien (itt balra) fél óra múlva az ellentengernagyi irodában ül a Weichsel fedélzetén.