Leo Kessler

Jó könyv: a szereplők egy részének vagy a keze, vagy a lába hiányzik, de attól még Georg von Lukács szavaival élve totális intenzitást tükröznek.(Kerekes Tamás) Az Első SS Stuka Ezred nem volt irigylésre méltó helyzetben, amikor 1944 telén Lengyelországban bekerítette őket a Vörös Hadsereg, hiszen a teljes megsemmisülés elkerülésére csupán egyetlen esélyük maradt: ha Szlovákia felé átkelnek a hegyen. Ráadásul mindenkinek, még a magyaroknak is szükségük volt rájuk, hogy a hágókon keresztül való átkelést biztosítsák. Persze rögtön felötlik az emberben, hogy egy repülős alakulat hogy a fenébe ne tudna elmenekülni egy bekerítésből, ha van elég üzemanyaga és persze lőszere a gépeihez. Ráadásul az Első SS Stuka Ezred a Harmincadik Hadtesttől különálló alakulat, egyedül Göring és Himmler rendelkezhet felettük. (A történelmi hűség kedvéért azt szögezzük le, hogy a Waffen SS-nek soha nem volt repülőgépes csapatteste; a náci Németországban minden repülőgép a Luftwafféhoz és Göringhez tartozott.) Azonban tudjuk, hogy Rommel kierőszakolta a Stukák feletti parancsolás jogát. Azonban a hadtest parancsnoka, von Prittwitz tábornok megkérte a csapat vezetőjét, De la Maziére ezredest, hogy biztosítson légi fedezetet számára, mivel saját tüzérsége részben felmorzsolódott, részben hátra kellett hagynia a felszerelését menekülés közben. Az ezredes pedig úgy döntött, hogy a levegőből segíti az átkelést a Magas Tátrán. Azért nincsen könnyű helyzetben. A háború elején még félelmetes fegyvernek minősülő Stukáik Junkers Ju 87 mára már elavult szerkezeteknek minősülnek. Sem sebességben, sem páncélzatban nem vehetik fel a versenyt a szovjet vadászgépekkel, jelen esetben a félelmetes Jak-okkal. Az Első SS Stuka Ezred mégis hősiesen harcba vonul, hogy megmérkőzzön velük, ám parancsnokukat, De la Maziére ezredest mindjárt az első bevetésen lelövik a szovjet vadászgépek. Szerencséjére ki tud ugrani a gépből és földet is ér. Szerencsétlenségére a Az Orosz Vér Nővérei partizáncsapat fogságába esik Akik a háború átlagemberei:herélnek, jól bánnak a bikacsökkel és a kancsukával, szivaroznak és robbantgatnak bordélyokat. Papírforma. Kicsit a görög mitológia amazonjaira emlékeztetnek, de nekik nem volt bajszuk és halinacsizmájuk és talán még mosakodtak is. Hogy teljesen őszinte legyek, az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. A történettel magával semmi bajom, sőt, azt lehet mondani, hogy nekem nagyon is tetszett mind az ötlet, mind a kivitelezés. Hogy mennyire eredeti, azt most ne boncolgassuk. Gördülékeny a sztori, olvasmányosan van megfogalmazva, egyszóval képes magával ragadni az arra fogékony olvasót. Amivel bajom van, azok a karakterek. Leo Kessler előszeretettel használ jól bevált kliséket háborús regényeiben, így van ez a szereplők esetében is. Igen. Tolsztoj, Sartre, Flaubert, Gogol, Updike, Bradbury, James Joyce, Stendhal, Balzac, Fielding, Cervantes és Kundera is így járt el. Van a főszereplő, aki mindegy, hogy az SS-ben vagy a Wermacht-ban szolgál pozitív tulajdonságokkal is fel van ruházva, néha-néha még ilyen-olyan mértékű emberség is jellemzi. És vannak a segítői. Itt általában a kicsi és nagy ember páros vagy a nagy ember bukkan fel. Igen, ezt pl. Az Íliász és az Odüsszeia olvastán magam is felfedeztem, pedig milyen csinosan összeütött kis dolgozatok. A Végső küldetés esetében a nagy emberről beszélhetünk (Hannemann törzsőrmester), akinek az lenne a feladata, hogy oldja a feszültséget. Ezek a karakterek nem túl sok ésszel megáldott, kétajtós szekrények, alpári a humoruk és a viselkedésük. Optimálisak arra, hogy ha túltengene a háború borzalmainak ábrázolása, akkor kicsit fellélegezhessen az olvasó, ha ők színre lépnek. Csakúgy mint Norman Mailer, Joseph Heller, Helmuth Kirst, Herman Wouk, háborús regényeiben. Most azonban Hannemann törzsőrmester nem tudja beteljesíteni a neki szánt írói feladatot: valahogy erőtlen, gyenge a neki szánt humoros oldal kivitelezése. Svejk esetében is erről van szó.Persze a parancsnokáért tűzbe megy, de hát ez nem fogja megkönnyíteni az olvasó helyzetét, ha folyamatosan hullanak az emberek, márpedig ezt Leo Kessler igen érzékletesen tudja tálalni. Ugyanakkor nem tehet róla. Szóval így összességében nem vagyok teljesen elégedett a Végső küldetéssel, de mivel ennek a könyvnek nem az a célja, hogy Hannemann törzsőrmesteren nevessen az olvasó, mégis azt kell mondjam, hogy a szerző jó könyvei közé tartozik. Ezen meg módfelett csodálkozom. Olyan ez nekem, mint amikor valaki hangosan szidja a Hiltonban a langusztát, homárt, articsókát avokadót, beluga-kaviárt, és közben annyit zabál, hogy titokban hány a vécében.

Furcsa ez a dolog Leo Kesslerrel. Nem szerepel a bestsellerlistákon, mégis sokan olvassák őket. Megkezdődött a második front megnyitása. Napokkal később a szövetségesek már Caen bevételére készültek, de előtte le kell gyűrniük a város előtt beásott Wotan SS túlélőit és a Tizenkettedik SS Páncéloshadosztályt, amely a Hitlerjugendből önként jelentkezett tizenhat-tizennyolc éves csecsemőkből áll. Tejet kapnak és étcsokit. A konyakon felnőtt Wotan legényeknek ez nevetséges, de nem akarják feláldozni őket. A könyv első részében pont miattuk egy állást fel is kell adniuk, de aztán a Wotan revansot akar és adja nekik a kakaót. A két alakulatnak a 112-es és a 113-as magaslatot kell tartania, hogy ezzel elejét vegyék a Caen elleni támadásnak. A szövetségesek persze mindent bevetnek tüzérség, zuhanó- és szőnyegbombázás, harckocsi-roham mire lángszórós tankokkal sikerül a Kuno von Dodenburg őrnagy vezette két alakulatot megfutamítania. A valóságban azonban von Dodenburg visszavonulást rendel el, hogy így megakadályozza a gyerekek további lemészárlását. Ezt azonban parancsnoka és régi ismerőse Panzermeyer tábornok cseppet sem nézi jó szemmel. Olyannyira nem, hogy hadbírósági tárgyalást helyez kilátásba von Dodenburg számára, ha nem foglalja vissza a 112-es magaslatot. Így a Wotan és a Hitlerjugend Hadosztály ismét visszatér a mészárszékre, hogy borzalmas veszteségek árán megfutamítsák ellenfeleiket. Győzelmük azonban kérészéletűnek bizonyul, hiszen a szövetségesek elsöprő erejű támadást indítanak soraik ellen. Így von Dodenburg másodszor is a visszavonulás mellett dönt tudván, hogy hadbírósági tárgyalás és nagy valószínűség szerint kivégzőosztag vár majd rá Caenben. Minden patent a helyén van a könyvben. A sikergyárosokhoz hasonlóan Leo Kesslernél se keressük a fejlődés fogalmát. Bármelyik első könyve ugyanolyan lesz, mint az összes többi. Ahogy ezt Mario Puzo, Ken Follett és Frederick Forsythe kimódolta. Javára írandó a kötetnek, hogy mindkét, szembenálló fél álláspontja tükröződik a regényben, mint ahogy az rendjén is való. Még valamit fontosnak tartok megjegyezni, hogy a kötetben Kesslernek az az álláspontja fejeződik ki, hogy a sokat próbált, harcedzett katonák harcászatilag lényegesen értékesebbek, mint azok a tejfölös szájú legénykék, akik kétheti fapuskás gyakorlatozás után a Hitlerjugend zászlai alól egyenesen a frontra kerültek. Leo Kessler könyve címéhez hűen a háború értelmetlen mészárszék voltát tárja elénk. Ráadásul ez alkalommal tovább fokozza a borzalmakat azzal, hogy Hitlerjugend alakulatok is helyet kapnak a történetben, valamint azzal is növeli az egyébként is súlyos légkörű regényben a feszültséget, hogy szinte a semmiért kell harcolnia a Wotannak és a Tizenkettedik SS Páncéloshadosztálynak, mert lehetetlen feltartani a szövetségesek előrenyomulását. Természetesen az elmaradhatatlan Schulze-Matz páros most is felbukkan a regényben. Azon kívül, ahogy ez a két svihák (von Dodenburg kedvenc szavajárása) a túlélésre játszva minden lehetőséget megragad, hogy elviselhetőbbé és kényelmesebbé tegyék a maguk és szeretett parancsnokuk számára a háborút (é.: lopnak, csalnak, hazudnak csak hogy piához, nőhöz vagy megfelelő élelemhez jussanak), folyamatos magánakcióikkal a szerző igyekszik elviselhetővé tenni az alapvetően cseppet sem vidám mű légkörét. Jelen esetben sikerül egyensúlyban tartani a mérleg két nyelvét. Leo Kessler szinte minden könyvében jól bevált formákat alkalmaz, legyen szó a Wotanról, az Edelweiss Rohamosztagról, az Első SS Stuka Századról vagy a Christian Jungblut vezette tengeralattjáróról. Hogy mennyire válnak be ezek? Lehet, hogy egy idő után az olvasó ráun az egy kaptafa felépítésű szerzeményekre, ám az egymástól jól elkülöníthető és meghatározható elemek felfűzése az éppen terítéken lévő eseményszálra megmutatják, hogy lehet ezekre alapozva jó vagy viszonylag jó könyveket kihozni a témákból. Kessler ezt a fajta írásmódot tökéletesre fejlesztette. Igaz, hogy messze nem szépirodalmi művek születnek így, de nem is ez a cél.

Angol tisztként szolgált a szerző a II. világháború utolsó éveiben, regényeiben azonban mégis német katonák szemével írja meg a háború véres csatáit. Izgalmas és fordulatos regényeit mégis a tárgyilagosság, az elfogulatlanság jellemzi, s mindvégig kiérezzük belőlük az emberszeretet, a béke szeretetét. 20 részes sorozatunk kötetei valóságos hadszíntereken játszódnak, kitalált szereplőkkel. A 20 kötet izgalmas olvasmány a háborús regények kedvelőinek. Kiképzéskor az újonc nem érti, hogy a rakéta kilövése után miért nem megy bele a víz a tengeralattjáró kilövő csövébe. Az őrmester bölcsen közli: - Azért nem folyik be, mert a hermetikus zár nem engedi. - Mi az a hermetikus zár? - Fingottál már fürdés közben? - Jelentem, fingottam. - És belement a víz a seggedbe? - Jelentem nem. - Látod. Ez a hermetikus zár. By Rajkó Félix A könyv a náci Németország rettegett tengeralattjárója, az U-69 története. A kapitány, Christian Jungblut belekóstolt a győzelem ízébe, átélte a hanyatlás napjait és a háborús Németország végső korszakának pátoszát. Nem ismerte a szót: kapituláció. Nem azért, mert fanatikus náci volt, hanem mert elkötelezettséget érzett a hivatása és a legénysége iránt. A visszaemlékezései alapján írt regény elsőként ad teljes képet a tenger alatt vívott csaták izgalmas eseményeiről Egy ellenvélemény: A tengeralattjárós témájú "Farkasfalka" (mintha Leo Koestler írta volna) katasztrófálisan hiteltelen baromság, ordenáré részletekkel fűszerezve. Éles ellentéte a Hirschfeldnek. Senkinek nem ajánlom. Egyedül a borító jó, de én speciel azért nem adok ki kb. 2000 Ft-ot. Meglepődnék, ha Koestler úr valóban olyan nagy szám lenne Németországban. Az itteni kiadó agyba-főbe dicséri. Hiába, azt is el kell adni. Ráadásul a jó címlap segít benne. Egy másik: Na elolvastam még 50 oldalt az alant szapult Leo Kessler műből. Nem kelett volna iszonyat fércmunka!!!! A háború csak pár napja tört ki, mikor Hanssen kapitány az U-69 fedélzetén behatolt Scapa Flow-ba, a Brit Honi Flotta bázisára. Feladata nem a pusztítás, csak a felderítés volt. Dönitz, a német tengeralattjáró hadosztály parancsnoka ugyanis azt vette a fejébe, hogy megsemmisítő csapást mér az angol hajóhadra, mégpedig saját kikötőjében. Az U-69 tehát ezért merészkedett ilyen veszélyes vizekre. A sikeres küldetést követően a németek azonnal hazaindultak, de rájuk talált a Hardy nevű angol romboló. Az U-69 nem tudott elmenekülni előle a víz alatt, így a felszínre emelkedett, és rövid tűzpárbaj után torpedóival a tenger fenekére küldte az ellenséges hajót. 1939. szeptember 3-án értesült erről Sir Winston Churchill (ekkor az Admiralitás Első Lordja), és elrendelte Scapa Flow kiürítését. Ezzel a lépéssel, bár akkor még nem volt tisztában ezzel, megmentette Anglia felszíni flottájának nagy részét. Egyedül a Royal Oak csatahajó maradt horgonyzóhelyén. A rombolóval folytatott harcban megsérült U-69 folytatta hazaútját, de még korántsem ért véget a kálváriája. Hamarosan egy Sunderland kötelék angol partvédelmi hidroplánok kezdték bombázni. Hanssen most el tudott bújni előlük a tenger alatt, de hajója ismét komoly sérüléseket szenvedett. Eközben Christian Jungblut a német flotta fiatal, frissen végzett zászlósa izgatottan várta, hogy Dönitztől megkapja élete első beosztását. Csalódnia kellett. Az U-69-re vezényelték volna, de a tengeralattjáró 48 órája nem adott életjelet magáról. A parancsnokság már leírta Hanssent és legénységét. A csoda mégis bekövetkezett, a hajó bevánszorogott Kiel kikötőjébe. Míg Hamburgban a javítási munkákat végezték az U-69-en, Hanssen, Prien (U-47), Schepke (U-3), és Kretschmar (U-43) kapitányok Dönitznél tartottak végző megbeszélést. Prien kapta a feladatot, hogy hatoljon be az ellenséges vonalak mögé, és süllyesszen el annyi hajót, amennyit csak bír. Kretschmar feladata az volt, hogy az esetleges felmentő sereggel vegye fel a harcot. Hanssennek pedig az U-47 visszavonulását kellett fedeznie. 1939. október 10-én reggel kifutott a Farkasfalka Scapa Flow felé. Ezzel kezdetét vették azok a történések, melyek végeredményeképpen a Royal Oak a tenger fenekére süllyedt, és Jungblut lett az U-69 kapitánya. Kereken hetven évvel ezelőtt azonban egy 31 éves német tengeralattjáró-parancsnok, Günther Prien Kapitänleutnant (sorhajóhadnagy, kábé századosnak felel meg a szárazföldieknél) és az általa kommandírozott U-47 legénysége egy akkora pofont ad a híres Royal Navynek, hogy becsületben megőszült angol tengerészek arcát ma is pír önti el, ha ezt a két szót meghallják: Scapa Flow. Alig két héttel az ominózus gleiwitzi incidens után, miközben a Wehrmacht már javában alázta lengyel testvéreinket, Churchill (az Admiralitás első lordjaként, magyarán haditengerészeti miniszterként) látogatást tett a Royal Navy legjelentősebb honi bázisán, a skóciai Scapa Flow öbölben. Sir Winston még élénken emlékezett az első világháborúra és arra, hogy 1914 októberében a brit flotta (egy később vaklármának minősülő riadót követően) arra kényszerült, hogy kihajózzon, mert német tengeralattjárók támadásáról terjedtek el hírek. Szóval a miniszter jött, látott és nagyjából mindennel meg volt elégedve; a katonai elhárítók biztosították arról, hogy a kikötőzár olyan tökéletesen működik, hogy a rettegett U-Bootoknak csak akkor lenne esélyük, ha megszereznék Siegfried láthatatlanná tévő sapkáját (amire a tudomány akkori állása szerint legalábbis a britek szerint vajmi kevés esélyük volt). Szeptember 17-én Churchill megnyugodva tér vissza Londonba, a Royal Navy illetékesei pedig büszkén gratuláltak egymásnak ahogyan ez már lenni szokott. A skót tengeröböl hadtörténeti vonatkozása máskülönben tényleg érdekes; az első világháborút követően ide internálták a vesztes német flottát, s Ludwig von Reuter tengernagy (itt balra) 1919-ben itt süllyesztette el a Kaiserliche Marine negyvenkilenc hajóját, megakadályozandó, hogy azok ellenséges (brit) kezebe kerüljenek. Szimbolikus húrokat pengető helyszín tehát mindkét félnek, márpedig aki ismeri a németeket, az tudja, hogy a történelmi romantikánál csak az élettér-elméletet, na meg a kemencében sült, füstölt csülköt szeretik jobban, némi savanyúkáposztával és jóféle, házifőzésű sörrel. Ugyanezekben a napokban Kielben, Scapa Flow-tól alig ezerszáz kilométerre légvonalban Karl Dönitz, a frissen ellentengernaggyá előléptetett egykori császári tengerésztiszt (jobbra), a Kriegsmarine tengeralattjárós fegyvernemének parancsnoka (Befehlshaber der Unterseeboote), irodájában üldögélve a Luftwaffe felderítői által nemrégiben készített légifelvételeket böngészi, majd előveszi az U-14 parancsnoka, Wellner sorhajóhadnagy jelentését (az U-14 szeptember második felében harcászati felderítést végzett az Orkney szigetek környékén). Elmélázva forgatja ujjai között a ceruzáját, majd odavakkant szárnysegédjének: - Tegyen fel egy teát, majd rendelje ide Prien Kapitänleutnantot! - Mikorra kéreti, Herr Konteradmiral? - A teát már vele akarom meginni! szólt kurtán Dönitz, és hátradőlt a székében. Talán mondanom sem kell, hogy Günther Prien (itt balra) fél óra múlva az ellentengernagyi irodában ül a Weichsel fedélzetén.

1940. június 4-i híres beszédében Churchill kijelentette: Harcolni fogunk a parton, a partraszállási helyeken, harcolni fogunk vidéken és a városok utcáin. A canterbury érsek úgy emlékezett, hogy a szónok ebben a pillanatban a mikrofonra tette a kezét és hozzáfűzte: És sörösüvegeket vágunk hozzájuk, , mert valójában ez az egyetlen, amink van. Dal, melyet Skorzeny a darmstadti börtönben rosszkedvében szerzé Hány és hány Szezon múltán Lesz fa a fa! A konyhakerti Ágyások Alszanak. A lombokat Nehéz barna Dér fedi. De Nem tudja megállítani Abban, hogy Csókjával ne Ébressze a virágzó fa 80 éves átkát, amelyet Mary Washington spárga gyökerek pásztáznak át. A konyha mögött, A kert szélén Futó spárga Örökéletű. Mary Washington És a virágzó fa Egymást aratják Az SS Páncélosezred(Wotan) a valamikori SS tiszt, Kuno von Dodenburg emlékiratain alapuló regénysorozat első darabja. A kéziratokra Leo Kessler egy berni antikváriumban bukkant rá. Ez olyan meglepő és ritka, mondhatni egyedi, mintha valaki rábukkanna azokra a Churchilltől származó levelekre, amelyekkel Mussolini miatt Skorzeny zsarolta Anglia miniszterelnökét- Kerekes Tamás) Senki nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miként kerülhettek oda. Az írónak a tényekből az alábbi történetet sikerült összeállítania. Szakirodalom. Keselyű, a Wotan SS tisztje (létező alakulat- Kerekes Tamás) (Des Wotans Schwarzer haufen OrdenSS ) , aki a tábornoki csillagok utáni eszelős vágyától vezérelve képes lemészároltatni az egész egységét; Schulze, a hamburgi dokkmunkás, aki egy kis balhéért sosem megy a szomszédba, ám akinek fő célja, hogy túlélje a háborút. A zászlóalj sorsa mégis talán von Dodenburgéval fonódik legszorosabban össze, a fiatal tisztével, aki még lelkes ifjúként állt az SS soraiba(SS Wotan Sturmregiment ), de átélve a háború borzalmait és a fasizmus embertelenségét kiábrándult, kiégett ronccsá válik. Keselyűt, homoszexualitása miatt lefokozzák a katonai bíróságon, célja ezután, hogy elérje, amit apja: tábornok legyen. Emiatt nem riad vissza attól a gondolattól sem, hogy az ellenséggel konspiráljon, hogy egységére nagyobb feladat háruljon és a közfegyelem központjába kerülhessen. Jól választja ki adjutánsát, az egykori hentest, akit pont gyávasága miatt szemelt ki, s remek pszichológiai érzékről tesz tanúbizonyságot. A fiatal Dodenburg dala A bujdosó visszatér Ozarksból éjszaka jöttünk Szállásainkról álmodtunk Parkoláskor havat kerülgettünk A Grand Canyon szélén álltunk Most a gyúlékony telepek Bekerített földek, zöld romok, Cserkészkedik a telet A tehenes mezők, viharok. Vékony mézzé válik a vér A folyók már négykor sötétek. A szeretet éppen annyit ér Mint amit elhagyni vétek. Az utolsó oázis talán Mit civilizációnk elhagyott Édentől nyugatra csalán- Zöld színű. A szív újra dobog. A verset Rajkó Félix találta a British Múzeumban. Az egyik szemem sír a másik meg nevet. Azért nevetek, mert végre megjelent magyar nyelven Kesslertől egy olyan könyv, amely időrendben halad végig a Wotan SS Rohamzászlóalj történetén. Eleddig ugyanis időrendileg igencsak rapszodikusan adta közre a szerző műveit a kiadó. Aki netán mindet olvasta, az szerintem lassan tuti beleőrült már, hogy mikor, mi történt az alakulattal. Emlékszem, az Egyiptomban játszódó Homokpárducok kapcsán két-három órát töltöttem azzal, hogy most egyszerre volt két helyen a Wotan, vagy belefért az idejükbe egy kis kiruccanás Afrikába. Belefért. Szóval teljesen jónak tartom, hogy született egy ilyen nevezzük összefoglaló műnek. Hogy mégis miért sírok? Több dolog miatt. A regény 1982-ben született és Leo Kessler a későbbiekben nem javította, pedig 82 után még számos Wotan-os könyvet írt, így nem csak a már fentebb említett Homokpárducok epizód nem kerül benne megemlítésre, de például a messzi Norvégiában zajló Karvalyok napja is hiányzik belőle. Sebaj, mondom magamban, ettől még nem nagyon veszít számomra az értékéből a mű. Viszont nagyon rövid időn belül kezdett nekem valami gyanússá válni olvasás közben. Mégpedig az, hogy ezt a szöveget már olvastam egyszer. Nem kellett sok ész hozzá, hogy rájöjjek, bizonyos részek egyszerűen át lettek emelve máshonnan. Na, ez már kezdett nem tetszeni, sőt, kicsit átverésnek érzem mindezt a szerző részéről. Ugyan számos olyan epizód és helyszín szerepel a könyvben, amelyeket eleddig magyar nyelven még nem olvashattuk, de erős a gyanúm, hogy a sorozat további kötetei közt szerepelni fognak. Például a moszkvai csatát feldolgozó vagy az olasz fronton játszódó. És van egy fogadásom, hogy azokban megtalálhatóak lesznek szóról szóra A háború szajháiban megjelent szövegrészek. Legalább nem kell újra lefordítani őket. Egyébként A háború szajhái nagyon sok kérdésemre választ adott. Egyrészt kiderül, hogy hogyan is került az alakulathoz a Schulze-Matz páros, akik az egész regényfolyam humorosabb oldalát hivatottak biztosítani. Másrészről tisztázódik, hogyan is lesz von Dodenburg az egység parancsnoka miután meghal Geiger őrnagy, az addigi parancsnok; harmadrészről az is világossá válik, hogy a számításaim szerint történeti sorrendben utolsó Wotan könyvben miért nem szerepel von Dodenburg és Matz, miért csak Schulze. Úgy gondolom, ebben a könyvben sokkalta hangsúlyosabb szerepet kap az akció, a háború, a borzalmas pusztítás, mint a moralizálás. Ugyan szemtanúi vagyunk a von Dodenburg belsőjében végbemenő változásoknak, viaskodásainak önmagával, meghasonlásának, ez most mégsem tudja vagy a szerző nem is akarja ellenpontozni az akciót. A Schulze és Matz alkotta kettős sem humorizál annyit; sokkalta inkább tűnnek egyszerű katonáknak, mint mókamestereknek. Az biztos, hogy aki figyelemmel követei a Wotan SS Rohamzászlóalj történetét, az feltétlen olvassa el A háború szajháit. Aki pedig most vágna neki az ismerkedésnek, talán kezdjen ezzel a könyvvel. A második világháborút angol haditudósítóként megjárt, majd népszerű íróvá lett Leo Kessler könyvei a német hadsereg katonáinak nézőpontjából mesélnek a nagy világégésről. Könyveiből kiderül: közel sem volt mindenki fanatikus náci, "csak" katona tették a dolgukat, ha ezerszer nem is tetszett nekik. Ismerjük meg a háború csatáit az ő meséikből. No mégegyszer: A második világháború csatározásait a bátor és hősies német közkatonák szemszögéből bemutató szerző ezúttal is a Wotan SS Rohamzászlóalj elitalakulatának sorsát követi. Leo Kessler (azaz Charles Whiting) jelen művének egyik főszereplője a végtelenül cinikus és kíméletlen, Keselyű néven elhíresült Geier ezredes, aki a tábornoki csillagok utáni eszelős vágyától vezérelve egész egységét is képes lemészároltatni. Persze e démoni vonal ellensúlyozására itt van Schulze főtörzsőrmester, a hamburgi dokkmunkás, aki az egészséges túlélésre összpontosít, de akitől a kisebb balhék sem állnak távol. Az öt éven át vállvetve együtt harcoló két főtiszt párharcából az utóbbi kerül ki relatív győztesként, már ha a puszta túlélést és a Belga Kanca nevű bordélyt győzelmi színtérnek tekintjük. Whiting, Charles: A háború szajhái Hogyan kell híresnek lenni? Skorzeny egyetlen kérdése Wilhelm Canarishoz mentünk, a Katonai Hírszerzés vezetőjéhez. A bejártnál még velünk volt az adjutánsom. Így köszöntötte Canarist!-Isten áldja kém úr! Erre én megkérdeztem: -Wilhelm , tényleg így kell híresnek lenni? Ford. Rajkó Félix

Hitler: Elbrusz, Conrad, Stürmer és Anton Csehov Egy Csehovra bízták Hitler megölését Moszkvában A zene és hírszerző Lev Csehov Knipper Olga Csehova öccse, Lev Knipper csonttuberkulózissal született, Grúziában nő fel, lábai szörnyű súlyokkal nyújtották. Kétéves korában kapta első gramofonját Anton Cehovtól. Lev Moszkvában felgyógyul, de befelé forduló személyiség lett, senki nem tudta, hogy éppen mire gondol. A minden érzelmet elrejtő maszk mögött rendkívüli intelligencia rejlett, zeneszerző akart lenni, ő volt a Németországban, a náci filmgyártásban befutott Olga Csehova öccse. Tizenhét évesen önként jelentkezett a cári hadseregbe. Orjolba került a lovassági ezredhez. Petrográdban divatba jött a tangó és a kokain, az emberek éheztek. A zavargások Lev eszébe juttatták Puskin szavait: Az orosz lázadás értelmetlen és nem ismer kegyelmet. A cár utódjául kinevezett nagyherceg lemond: Kerenszkíj bonapartizmusa harcol a koncról majdnem lemaradó hivatalos forradalmárokkal. A szavazáson alulmaradó Lenin feloszlatja az alkotmányozó nemzetgyűlést és a történelem legsötétebb polgárháborújába sodorja Oroszországot. Lev tüzérezredével délen van. Olga Moszkvában marad, éhezik, a rettenetes télben eltüzelik Anton Pavlovics Csehov könyvtárát, szőnyegből készített sátorban laknak a fagyos szobában. Olga színházában ellopták a jelmezeket, a kutyahús is hiánycikk lett, három hónap múlván sikerült szerezni egy tojást. Lenin polgárháborút indított a parasztok ellen. Lev nővére, víz nem volt, hamuval tisztálkodott. Oly sok lovat öltek meg a húsáért, hogy a kocsikat nők és gyermekek húzták. Lew a polgárháborúban végig Wrangel seregében maradt, s azzal vonult száműzetésbe. Spekuláció, fosztogatás, tífusz. Az éhezés éveit és a prostitúciót egyaránt el akarta kerülni Olga a fiatal színésznő, s ebben Jarossy Ferenc, osztrák-magyar lovassági százados segítette. Olga Berlinben próbált szerencsét.1921 januárjában indult útnak Moszkva Belorussszkíj vasútállomásról. Fejét hatalmas sálba burkolta, csizmát, vastag kabátot viselt. Kevéske holmiját egy szőnyegből készített táskába rakta. Legértékesebb vagyontárgyát, egy gyémántgyűrűt a nyelve alá helyezve, némaként tette meg Berlinbe az utat, majd huszonnégy év múlva tér vissza Moszkvába, a szovjet titkosszolgálat különgépén. Lew a frissen létrejött jugoszláv királyság területén találkozik rokonaival és azok védelmét élvezve próbál hazatérni. Olga Berlinben sakkfigurákat farag, hamarosan találkozik a német filmiparban találkozó emberekkel, pl. az UFA filmstúdió vezetőjével, első rendezője Friedrich Murnau lett. Olga első filmpremierjére 1921. április 7-én került sor. Noha Olgának nem tetszett a film, a sajtó imádta, az egyik kritikus egyenesen Eleonora Duséhoz hasonlította tehetségét. A lányt immár Die Tschehowa-ként reklámozták. Az első időszakban a lakbérét sem tudta kifizetni.Olga az UFA stúdióban, Európa leghatalmasabb filmkomplexumában vonja magára a német filmgyártás tekintetét, Lev Skandinávián keresztül hazatér Moszkvába. Lev a szovjet titkosszolgálat közreműködésével tartott fen kapcsolatot nénjével, Olgával, Berlinben. Lev összhangzattant tanul, gyermekkori tuberkulózisa kiújul, Olga elintézi, hogy Lev papíron csatlakozzon egy színtársulathoz és Berlinben kiváló szakorvosok kezelik betegségét. Levnek fel kellett volna vennie a kapcsolatot Olgával, és jelentéseket kellett készítenie a németországi fehér emigráns körök tevékenységéről, miközben látszólag zenei tanulmányait folytatta. Lev lubickolt e berlini orosz emigránsközösségben, melynek nagysága elérte a kétszázezer főt, s a berlini közösségben élt Nabokov, Paszternák, Ehrenburg , körülbelül 200 orosz nyelvű újság, magazin és folyóirat jelent meg rendszeresen, de több orosz könyvkiadó és orosz nyelvű középiskola is működött a városban. Lev részt vett Sztanyiszlavszkíjjal a Művész Színház próbáin, ideje részét azonban egy freiburgi szanatóriumnban töltötte, többször találkozott Olgával, a szovjet hírszerzésnek köszönhetően ritka kivételezett helyzetbe került: Németországban a modern zeneszerzést is tanulmányozhatta. Az expresszionizmus rabja lettem-írta a berlini modern zenei fesztivál után, ahol találkozott Paul Hindemith-tel. Arnold Schönberg volt rá nagy hatással. Ekkoriban a Prozdektor, egy szatirikus lap fényképet közölt, melyen Sztanyiszlavszkíj Olga Csehova Felix Juszupov herceg, Raszputyin merénylőjen társaságában látható. A Komintern 1923 őszén szánt nagyobb feladatot a fiatal zene-és hírszerzőnek: azt hitték, hogy egy német forradalom van küszöbön. A forradalom levezénylésére több szakértőt küldtek Moszkvából, a Politikai bizottságnak azonban csalódnia kellett, noha a Petrográdból titokban érkezett fegyvereket kipakolták. Lenint a hír lesújtotta. Olga az 1920-as években 40 némafilmben szerepelt, így lehetőséget kapott a színpadi bemutatkozásra, és felkészülhetett karrierjére a harmincas évek hangosfilmjeiben. Lev hozzálátott Oroszországban a külföldi, modern zenében rejlő szakmai fölénye kiaknázásához. A jelenség láttán sokaknak tátva maradt a szája: Mindenki olyan formalista volt ebben az időszakban -írta a zeneszerző Akulov, hét évvel később: Emlékszem, amikor Ljovuska Knipper ) Lev Csehov -Kerekes Tamás)hazatért Berlinből. Pénzünk nem volt, és úgy néztünk ki, mint a lerongyolódott sikátori macskák egy utcai mosakodás után. Erre jön ő a hihetetlen cipőiben. Egyébként Knipper azt mondta nekünk: Így igazán nem lehet zenét írni, ahogy ti kinéztek.. Néztük túldíszített furcsa cipőit, hihetetlen nadrágjait és elhittük, hogy a hármashangzatot gyakorlatilag világszerte eltörölték. Olga tudatosan dolgozik a karrierjén, rendszeresen ad interjúkat, íratott magáról cikkeket vagy fotózáson vesz részt, sikerült egyéves szerződést kiharcolnia a Berliner Renaissance Theaterrel. Ez évben Olga sportkocsit vesz és még sofőrt is alkalmaz. Lev balettet ír, levelében leszögezi: Wagner teljesen rossz irányba indult el. Olga forgat, filmjeire felfigyel Hitler is. New Yorkba utazik, estélyekre jár Greta Garboval, Douglas Fairbanks-szel. Chaplin meg is kérte, hogy tanítsa meg, hogyan kell igazán oroszosan tökmagot rágni, majd kiköpdösni a héját. Lev első darabját a forradalmi színházban adták elő, de nem fecsérelte az időt hírneve öregbítésére, hanem rögtön tovább lépett- Voltaire Candid-ján alapuló operát írt, Leningrádban adatta volna elő. A jelek biztatóak voltak. A legbátrabb producer is megijedt a darab összetettsége láttán és a mű soha nem került színpadra. Lev tartótisztje ekkor Viktor Iljin állambiztonsági őrnagy volt. Eközben Misa Csehov összetűzésbe került Lunacsarszkíj népbiztossal, jobban hitt a művészi igazságban, mint a politikai korrektségben; a legenda szerint Jagodától sakkon nyerte kiutazási engedélyét és Bécsben kezdett dolgozni Max Reinhardttal. Ugyanebben az elvileg bűnbánó, volt fehérgárdista Lev megházasodott, felesége egy nemesi származású építész lánya. Lev Közép-Ázsiában utazgat, dalokat ír a Vörös Hadsereg számára, l93O-ban, házassága évében Dél-Oszétián keresztül, a Fekete-tenger partvidékén keresztül A kaukázusig utazott. Egyre jobban érzett leküzdhetetlen vágyat a hegyek iránt. Ahogy a sztálini rezsim kiépült, a veszély nem elsősorban a sziklák képében jelentkezett. Hitler hatalomra jut, de a berlini zsidók viccelnek az első időszakban: egyszer már átkeltek a Vörös-tengeren, és valahogy át fognak jutni a barna szaron is. 40000 zsidó azonban elhagyta Németországot. Hitler és Goebbels egyformán mozibolond voltak, s elbűvölte őket a svéd színésznő, Zarah Leander, aki híres volt mély, fátyolos hangjáról. Zarah Leander még Olga Csehovánál is szorosabban együttműködött a szovjet hírszerzéssel, akadálytalanul utazhatott vissza Svédországba, tartótisztje, a stockholmi rezidenshelyettes, Zoja Ribkina, Berija parancsára később Olga Csehova tartótisztje lesz. A film a náci Németországban a propaganda eszköze lett, de a csillogásra a kormányzati fogadásokon is szükség volt. A náci vezetők masszív testfelépítésű

nem túl véres könyv?

nem túl brutális vagy felkavaró könyv egy 13 évesnek?

Minden könyvét olvatam az írónak kivéve egy másik kiadónál megjelent a "Keselyűk napja" c. könyvet, meg lehet találni a googléban, ha beütöd az író nevét és végig mész a listán, én megrendeltem már a kiadótól azt a könyvet is, de az írónak ez a könyve letehetetlen. Egyáltalán tudja valaki, hogy hány regényt írt?

Leo Kessler minden eddig megjelent könyvét megvettem és azonnal el is olvastam. Nagyon jók a könyvek, ajánlom mindenkinek.

az író ismét hozta a formáját a könyv nagyon jó. remélem jelennek meg még könyvei hamarosan

a szokáshoz híven az író hozta az eddigi jó írói stílusát, szerintem rendkívül jó könyv, eddig is megvásároltam az író összes könyveit ez után is meg fogom venni. a stílusa hasonló a Sven Hassel író könyveihez, nem lehet letenni, olvasmányos és izgalmas, már aki szereti a hasonló témájú könyveket.

Hasonlóan jól megírt könyv mint Leo Kessler eddig megjelent könyvei, még számos könyve létezik, remélem azokat is kiadja a Duna kiadó. Nagyon várom.

Sven Hassel összes regényét olvastam de mint a figurák ábrázolásában, mint a humorában azért felveszi a versenyt a regény írója is. Szerintem jó, olvasmányos könyv

Sven Hassel összes regényét olvastam de mint a figurák ábrázolásában, mint a humorában azért felveszi a versenyt a regény írója is. Szerintem jó, olvasmányos könyv

Életszerű, ugyanakkor mégis mesebelinek ható regényről van szó. A szereplők néhol Indyana Johns-t megszégyenítő ügyességgel vágják ki magukat a meleg helyzetekből, ami nem szép dolog egy háborús regénynél. Aki életszerű frontkönyvre vágyik, az próbálkozzon Sven Hassel-lel!

Kessler legjobb műve, már csak szokatlan témája, és egzotikus helyszínei miatt is. Kerek, minden téren jól vezetett történet, kevés pontatlansággal. Egyetlen hibája talán a külső borító hiánya, ami egy kicsit megnehezíti a könyv kényelmes olvasását.