A vidék forradalma, 1956 - II. kötet

A szovjetek és a magyar karhatalmisták nem tudták követni a mecsekiek mozgását, az áttelepülő akciókat. Ezért is nevezték őket, illetve a harcosok saját magukat „láthatatlanoknak". A község körkörös védelmét a nemzeti bizottság november 4-i ülésén határozta el. A következő nap hozzáláttak a benzines lánggránátok készítéséhez. A város körül lövegeket állítottak fel. Felkérték a kormányt, hogy tegye át székhelyét Győrbe, ahol a rend biztosított, és ahonnan szükség esetén könnyebben települhet Nyugatra, hogy emigrációs kormányként folytathassa harcát az ország érdekében. A lövedék szinte leszakította a busz hátulját, a robbanás következtében többen azonnal meghaltak. A menekülni igyekvőkre kézifegyverekből továbbra is tüzeltek a parancsnokság épületéből. A rabok 27-re virradó hajnalban szereztek tudomást az országban zajló eseményekről, és a reggeli órákban - a fegyőrök elbizonytalanodását kihasználva - kitörtek a cellákból. A helyi népfrontvezetők - a nemzeti függetlenség és az egyenjogú nemzetközi kapcsolatok igényén túl - követelték az ország semlegességének kinyilvánítását is. Dunaföldváron november 4-én értelmetlen kegyetlenséggel léptek fel, a tankok vaktában lőtték a középületeket és a lakóházakat. Veszprémben november 4-én és 5-én katonai egységek, felfegyverzett egyetemisták, bányászok és munkások harcba bocsátkoztak a szovjet megszálló csapatokkal.