Aczél Endre  |  Török Péter

Acélsodrony - Sport 1962-1989

ACÉLSODRONY

park könyvkiadó  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  508 oldal

Ebben a három évtizedben, noha változó ütemben és mértékben, a nemzetközi és a magyar sport sokkal több örömet szerzett a rajongóknak, mint manapság. Még méricskéléssel se érdemes kísérletezni. Úgynevezett nemzeti sportágaink mára ha nem is haltak ki, de kevés kivételtől (kajak-kenu, úszás) eltekintve a töredékét nyújtják örömben annak, mint, mondjuk, a hatvanas-hetvenes években. Akkortájt mindig akadt valami, ami duzzasztotta a nemzeti keblet; még atlétikában is akadt olyan év, amikor Európa legjobbjai között tartottak bennünket számon - világrekordereink, olimpiai bajnokaink voltak. Hogy kinek ajánljuk? Azoknak, akik megélték azt a bizonyos három évtizedet, és miként könyvünk lektora, Vitray Tamás - minden idők legnevesebb magyar tévé-sportriportere -, boldogan fedezik fel újra és újra egykori kedvenceik hősies és kevésbé hősies tetteit, szerepléseit. És azoknak is, akik a mai sportvilágból - hála a televíziós kínálatnak - mindenről élőben értesülnek, ami ma érdekes, viszont szeretnék tudni azt is, ami korábban, esetleg a születésük előtt történt. Javaslom, hogy olvassák, és legyenek büszkék is rá. Végtére a sport ugyancsak a mi közös történelmünk, és az a nemzet, amelyiknek nincsen múltja, annak jövője sincs, az építkezni se tud mire.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 275 Ft

A termék megvásárlásával

427 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó park könyvkiadó
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:508
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly880 gr
Sorozat ACÉLSODRONY
IllusztrációFEKETE-FEHÉR KÉPEKKEL
ISBN9789635309733
Árukód2228775 / 1083230

Vásárlói értékelések, vélemények

Budaörs Könyváruház
2013. 05. 12.

Aczél Endre "Acélsodrony" c. sorozatát a legtöbben ismerjük. Az egyik legnevesebb sporttörténész és újságíró, Török Péter közreműködésével készült el az újabb, immár csak a sportot érintő rész, tavaly, nem sokkal az olimpia előtt. A szerzők bevallása szerint a tények, a puszta adatok Aczéltól, míg a sztorik Töröktől származnak. Az olimpia (sőt, átfogóan a sport) története jóval több eredmények meg gólszerzők halmazánál, sokkal inkább a kultúrtörténet körébe tartozik. Ez a könyv csak megerősíti mindezt. Természetesen legnagyobb részt fociról és olimpiákról van szó, de szinte minden sportág, az asztalitenisztől a kerékpáron át a sakkig, megtalálható benne. Nem beszélve arról, hogy itt végre a magyar vonatkozású események is akkora helyet kaptak, amekkora kijárt nekik! Ráadásul tökéletesen pártatlanul, az esetleges vereségeket, hibákat ugyanúgy megemlíti és elemzi, mint a diadalmas pillanatokat. Az egyetlen negatívuma, hogy a hatalmas anyagnak megfelelően alig 1-2 oldal jut egy-egy eseménynek, így rengetegszer van hiányérzete az olvasónak, hiszen szeretne jobban elmerülni az adott témában, de nincs rá lehetősége. Találkozhatunk olyan, kultúrtörténeti adalékokkal, mint az Adidas és a Nike évtizedes rivalizálása, a dopping elterjedése vagy egy értekezés arról, hogy mennyire volt megengedett a '70-es években a szovjet élsportolók dohányzása. Fantasztikus érzés olyan eseményekről olvasni, amit személyesen még nem élhettünk át, csak felvételről, könyvekből, hallomásból ismerjük. A '64-es magyar-szovjet pólómeccs (Lőj, Dömötör, lőj...), a magyar párbajtőr '60-as évek végi, '70-es évek eleji aranykora, Balczó csodálatos '72-es futása, Magyar Zoli gyakorlatai, Németh Miklós közel 100 m-es dobása, Növényi Norbi legendás öröme... Messze-messze a teljesség igénye nélkül olyan események, amikről legtöbben tudunk, csak éppen átélni nem lehetett szerencsénk. Viszont igazán elmerülni a nosztalgiában azoknál a részeknél lehet, amiket már átéltünk, láttunk, emlékszünk rá. Nekem megadatott, hogy a '80-as évekből már személyes tapasztalatom legyen sok mindenről, még ha nem is feltétlenül reálisak. Értettem én, hogy a magyar olimpiai csapat nem megy Los Angelesbe, de hogy miért, azt nem tudták megmagyarázni. Tudtam, hogy vmi szörnyű dolog történik a Heysel-stadion lelátóin (mivel a TV egyenesben közvetítette...), de akkor csak az érdekelt, hogy miért nem nézhetem a BEK-döntőt. Nemzetközi téren olvashatunk Cassius Clay, alias Muhammad Ali több meccséről, Borg és McEnroe legendás párviadaláról, Bobby Fischer ellentmondásos személyiségéről vagy a '70-es-'80-as évek csodálatos Liverpooljáról. És persze a rengeteg magyar vonatkozás ebből az időszakból: a kardcsapat eddigi utolsó, drámai körülmények között megnyert olimpiai bajnoki címe, az utánozhatatlan Darnyi szöuli világcsúcsai, a kajaknégyes győzelme vagy Martinek Jani befutója. És az a mondat, amihez nem kell kommentár, míg világ a világ: "Gyere Egérke, gyere kicsi lány...!" Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, akit az eredményeken túl érdekelnek a sztorik, háttértörténetek is a sport világából!


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 275 Ft

A termék megvásárlásával

427 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor