Arthur C. Brooks

A csúcsra és felfelé

21. század kiadó  | 2023  | MAGYAR nyelvű  | FÜLES, KARTONÁLT  |  270 oldal

Hogyan legyünk sikeresek, boldogok, és találjunk mélyebb értelemre életünk második felében?

Gondolhatnánk, hogy minél sikeresebbek vagyunk, annál kevésbé vesz majd erőt rajtunk az idősödéssel együtt járó feleslegesség-érzés. Valójában épp ellenkezőleg: minél látványosabb eredményeket értünk el, és minél fontosabb számunkra, hogy mit tettünk le az asztalra, annál fájdalmasabb lesz észlelni, ha romlik a szakmai teljesítményünk.

Mi az, amit már ma is megtehetünk azért, hogy időskorunkban elérendő célok lebegjenek a szemünk előtt, elégedettek és, igen, kimondottan sikeresek legyünk?

Arthur Brooks ötvenévesen szakmai pályája csúcsára ért. Ekkor hétéves utazásba kezdett, amelynek során felfedezte, hogyan formálhatja át a jövőt, hogy ne a megkopó képességei fölött érzett csalódottságra épüljön, hanem a lehetséges fejlődésre. Ennek a vállalkozásnak az eredménye A csúcsra és felfelé - Brooks a társadalomtudomány, a filozófia, a teológia, a keleti bölcselet köréből vett gondolatokat egészítette ki több tucat interjúval, amelyeket átlagemberekkel készített. Vizsgálata megmutatja, hogy a sikeres élet karnyújtásnyira van mindenkitől: a boldogság záloga, hogy szem előtt tartsunk bizonyos prioritásokat és felvegyünk bizonyos szokásokat.

Olvasd el ezt a könyvet, érj a csúcsra, és haladj tovább felfelé.

Ez a könyv azoknak szól, akik mindig többet akarnak elérni, mindig új sikerekre törnek, és akkor is tovább küzdenek, ha pontosan látják, hogy nem tudják örökké folytatni. Arthur Brooks megmutatja, hogyan tehetjük mégis évről évre jobbá az életünket. - Simon Sinek, optimista, a Kezdj a miérttel! és a Végtelen játék szerzője

A csúcsra és felfelé bölcs és ösztönző útmutató, hogyan tervezzük újra életünk hátralévő részét. Ha belefáradtál az örökös küzdelembe - ez a kitűnő könyv neked szól. - Daniel H. Pink, a Motiváció 3.0, a Mikor, és A megújult elme szerzője

Brooks világos stratégiát követ: először elrettenti, aztán fellelkesíti az embert. A könyv akár az Elkerülhetetlen hanyatlásunk előnyei címet is kaphatta volna. Akik állandóan sikerekre törnek, azt hiszik, addig futhatnak majd, míg el nem fogy alóluk az út. Arthur Brooks igyekszik megspórolni nekünk a fájdalmat, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból az emberi nem javára. Ezt a könyvet minden nagyratörő embernek el kellene olvasnia." - Dan Harris, író, az ABC News egykori szerkesztője

Arthur Brooks az egyik kedvenc gondolkodóm. Szellemes, bölcs és fáradhatatlanul kíváncsi, azon kevés szerzők egyike, akik a tudományos eredmények és mindennapi megfigyelések megbízható ötvözésével éppen azt adják, amire szükségünk van: a helyes életre vonatkozó, lényegre törő útmutatást. - Angela Duckworth, a Character Lab alapítója és vezetője, a Grit írója

Ebben a ragyogó könyvben Arthur Brooks a spirituális hagyomány legrégebbi és legmélyebb kérdéseinek egyikét járja körül: hogyan kormányozzuk át hajónkat az élet első és második felét elválasztó csalóka vizeken. Szinte minden lapjából erőt és reményt merítettem. - Robert Barron püspök, a Word on Fire missziós médiaszolgálat alapítója és a Los Angeles-i érsekség segédpüspöke

A csúcsra és felfelé valódi válaszokat ad a boldogsággal és a fejlődéssel kapcsolatos időtlen kérdésekre: Hogyan lehetek boldogabb? Mitől lehetne több értelme az életemnek? Mi most a legfontosabb a számomra és miért? - Eric Schmidt, a Google korábbi elnök-vezérigazgatója
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 5 490 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 215 Ft

A termék megvásárlásával

521 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó 21. század kiadó
Kiadás éve2023
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:270
BorítóFÜLES, KARTONÁLT
Súly304 gr
FordítóEndreffy Kata
ISBN9789635683390
Árukód2770006 / 1215829

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 5 490 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 215 Ft

A termék megvásárlásával

521 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor