Bánkuti Gábor, Vonyó József (Sz Slachta Krisztina

Sed intelligere

 | 2020  | MAGYAR nyelvű

Gyarmati György sosem lett elefántcsont-toronyban ülő történész, aki öncélúan belefeledkezik tudományába. Pontosan tudta és tudja, hogy a közoktatással ápolt jó kapcsolatok nélkül a kutatási eredményekből nem lesz társadalmi tudás. Tudományos felkészültsége és kutatási eredményei már jó ideje a magyar történésztársadalom doyenjei közé emelték. Erről nemcsak hazai és külföldi konferenciaszereplései, tematikailag és műfajilag nagyon sokszínű írásai tanúskodnak, hanem elsősorban azok súlya és a történettudományban betöltött szerepük. A magyar tudományosságban az 1945 utáni magyar történelem megkerülhetetlen és sokat idézett kutatójának számít, aki témáit nemzetközi összefüggésrendszerükben, összetettségükben láttatja. Meghatározó szerepe volt és van abban, hogy a kommunista diktatúra intézményesülésének, különösen a politikai rendőrség működésének számos aspektusát ma már tudományos megalapozottsággal tárják fel, ahogy abban is, hogy Bibó István elsősorban közigazgatási tárgyú munkásságát újra a tudományos diskurzusba emelte. A Rákosi-korszakról szóló nagymonográfiája a korszak mértékadó szintézise, ami a mesterelbeszélők sorába helyezi őt. De saját tudományos eredményeinél, azok elismerésénél mindig is fontosabb volt számára egy hallgató, egy doktorandusz, egy kolléga, vagy az érdeklődő közönség Pécsett, Szegeden, Kolozsvárott vagy másutt... Jelen tanulmánykötet a tanítványok, pályatársak, kollégák tisztelgése a 2016-ban 65 éves Gyarmati György előtt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 2 100 Ft

A termék megvásárlásával

210 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2020
NyelvMAGYAR
Belelapozás pdf
Formátum PDF
ISBN9786156048011
Árukód2734150 / 8140372

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 2 100 Ft

A termék megvásárlásával

210 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor