A középkor főbb krónikásai a magyarok honfoglalása koráig

Csupán néhány krónikásnak könyvével fogunk foglalkozni; többnyire olyanokéval, a kiknek előadása már csak azért is kívánatos reánk nézve, mert bővebben szólnak erről a mi mostani hazánkról s így - ha nem is az időt, de a helyet és a körülményeket a külföldieknél jobban ismerhetvén, - hitelességük és megbízhatóságuk kérdésében könnyebben gyakorolhatjuk szavazatjogunkat. Vonuljon el előttünk a középkornak a magyarok honfoglalásáig terjedő része az ő saját elbeszélésükben, az ő saját felfogásukban. Ízlésünknek és tudásunknak már mindenesetre elég fejlettnek kell lennie arra, hogy meghallgatván, meg is bírálhassuk őket. Viszont azonban az újkor nagy historikusainak ellenmondást alig tűrő nyilatkozatai s ítéletei se gátoljanak bennünket abban, hogy bevalljuk, milyen jól esik az a közvetlenség, mellyel a krónikások saját korukról beszélnek s az a miszticizmus, mellyel, már a katekizmusban eltelve, századok legendáiról mesélgetnek. (Márki Sándor) A szerző Jordanes, Procipius, Gregorius de Tours, Fredegár, Einhard és Rimbert műveiből szemelget, remek érzékkel mutatva be ezeket a ma már elfeledett szerzőket és izgalmas korukat.