Baranyai Csaba

Vissza a jelenbe

 | 2019  | MAGYAR nyelvű

Füljegyzet: "A jelen kor rendelkezik mindennel, ami lehetővé teszi egy probléma- és nélkülözésmentes világ létezését. A könyvben megrajzolt utópisztikus világban megtörtént egy kollektív tudatváltás, a történet idősíkját megelőzően. A világ a technikai fejlődéssel egyidejűleg egy teljesen új, ún. erőforrás alapú gazdaságra tért át és totális szemléletváltozás, paradigmaváltás történt. Ennek következtében megszűnt a kötelező munka, az emberek kihasználása. Létszükségletek biztosítása immár alanyi jogon történik, a pénz megszűnt létezni. 2033-ban járunk, Magyarországon. Az emberiség mindeközben a ,,lélek útjára" lépett, egyensúlyba került. A kollektív tudatállapotban egy kvantumugrás következett be, amelynek hatására a Földön megszűnt az éhezés, az erőszak, a szegénység és az önzés. A világ lakóinak egyetlen célja lett csupán: a boldogság és a fejlődés kiteljesítése. Ebben a környezetben játszódik a Péternek fordulatokkal teli utazása, amely során saját lányát és igaz önvalóját kutatja." Leírás:A jelen kor rendelkezik mindennel, ami lehetővé teszi egy probléma- és nélkülözésmentes világ létezését. Ez az alapgondolat, amely miatt megszületett ez a könyv. Ebben az utópisztikus világban megtörtént egy kollektív tudatváltás. Ez a teljes bolygóra kiható eseményt utólag Hullámnak nevezik, amely a fenti folyamat végigáramlása volt, mintegy két évtizeddel a történet idősíkját megelőzően (Péter szerencsétlenségét követően pár évvel). A világ a technikai fejlődéssel egyidejűleg egy teljesen új, ún. erőforrás alapú gazdaságra tért át és totális szemléletváltozás, paradigmaváltás történt. Ennek következtében megszűnt a kötelező munka, az emberek kihasználása. Létszükségletek biztosítása immár alanyi jogon történik, a pénz megszűnt létezni. 2033-ban járunk, Magyarországon. Az emberiség mindeközben a ,,lélek útjára" lépett, egyensúlyba került. A kollektív tudatállapotban egy kvantumugrás következett be, amelynek hatására a Földön megszűnt az éhezés, az erőszak, a szegénység és az önzés. A világ lakóinak egyetlen célja lett csupán: a boldogság és a fejlődés kiteljesítése. A kor átlépett az egyén önző világképén és a technikai fejlesztések egyetlen célja a kollektív boldogulás megteremtése, a leghatékonyabb módon. A regényben felsoroltatik mindazon technikai vívmány, amely ezt az egyetemes bőséget biztosítja. Például: Világ egészére kiterjedő egyesített közlekedési rendszer; mindent behálózó komplex energetikai hálózat, amely a városokat körbevevő tárolókból és megújuló rendszerek sokaságából áll; több tízemeletes, talajmentes vertikális farmok és a többi.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 2 190 Ft

A termék megvásárlásával

219 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2019
NyelvMAGYAR
Formátum EPUB MOBI
Árukód2723215 / 8138044

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 2 190 Ft

A termék megvásárlásával

219 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor