Napjainkban a közönség sokat hall, sok élőben közvetített tudósítást lát a képernyőkön háborúkról, városok ostromáról. A modern katonai technológia minden vívmányát bemutatva a szemünk előtt omlott össze Irak rettegett diktátorának embertelen rendszere, a nem sokkal korábban lezajlott afganisztáni háború pedig jószerivel még máig sem ért véget. A koszovói népirtás megállítása „csak" a levegőből, bombák segítségével történt, az egész világ látta Csecsenföld fővárosának, Groznijnak a pusztulását, előtte pedig hónapokig tartott Szarajevó ostroma. Déli szomszédságunkban öt éven át szóltak a fegyverek, követtek el hihetetlen háborús bűntetteket, lettek földönfutók százezrek.
Érthető és indokolt, hogy az emberek félnek a háborútól, és még inkább attól, hogy az bennünket, magyarokat is érintsen. Jó okunk van erre, mert 1956-ban a Szovjetunió háborút folytatott ellenünk, azért, hogy fenntartsa azt a szörnyű kommunista diktatúrát, amit hadserege és ügynökei kényszerítettek a magyar népre 1945-től kezdve. Mindez elég ok arra, hogy fölidézzük, a ma élőkhöz közel hozzuk Budapest több hétig tartóostromát és mindazt, amit Magyarország polgári lakosságának az 1944-1945. évi hadműveletek során el kellett szenvednie.
Ezt teszi egy nyugalomba vonult amerikai professzor, Cecil Eby könyve, aki magyar felesége segítségével közel száz résztvevő és kortársi tanú megszólaltatásával mutatja be, hogyan érintette a második világháború a magyar népet.
Három éves voltam, amikor 1944 telén megkezdődött Budapest ostroma. Halvány emlékfoszlányaim vannak a Krisztina krt. 147. sz. ház pincéjében eltöltött hetekről, de főként szüleim és rokonaim elbeszéléseiből,egyik nagyapám háborús naplójából meg természetesen emlékiratokból és szaktörténészek munkáiból tudok meglehetősen sokat azokról a vészterhes napokról. Amikor nemcsak az égből hulló bombák és a nehéztüzérség
lövedékei fenyegették a föld alá menekült lakókat, de saját elvadult honfitársaik is, akik ellenállókat, katonaszökevényeket és zsidó származásúakat kerestek halálra. Ha vízért merészkedtek ki az utcára a pincelakók, akkor kitették magukat a további veszélyeknek, golyóknak, repeszdaraboknak.
Azután jött a Vörös Hadsereg, katonái a tömeges nemi erőszakkal és az értéktárgyak „zabrálásával" biztosították be, hogy a „felszabadulás" kifejezés évtizedeken át hiteltelenül és visszataszítóan hangozzék. A többi magyar város és falu is alaposan megszenvedte a rajta átvonuló háborút,azt, hogy a németek itt próbálták föltartóztatni a szovjet előrenyomulást, abban a reményben, hogy így saját területüket megkímélhetik a háború végéig, illetve az angol-amerikai csapatok bevonulásáig.
A katonák és a munkaszolgálatosok számára a háború és az azzal járó szenvedések sokkal korábban megkezdődtek. A felvidéki és erdélyi bevonulás önfeledt örömét hamar fölváltották az orosz front mind súlyosabb
megpróbáltatásai. Majd jött a doni katasztrófa, az egyenlőtlen erőkkel vívott küzdelem sok tízezer halottjával és hadifoglyával. Többszáz kilométeres visszavonulás, előbb az egyre ellenségesebb ukrán területeken, majd
hazai földön, végül idegenben, Ausztriában.
Magyarországnak a második világháborúban való részvételéről mindenki tanult, mindenki hallott és megjegyzett valamit. De eltekintve attól, hogy a kommunizmus évtizedeiben a történelemnek csak egy meghamisított változatával ismerkedtek meg azok, akik kizárólag az iskolában találkoztak a háborús évekkel, a tankönyvek és a részletesebb történelmi szakmunkák döntő többsége is csupán a politikai folyamatokkal és a hadtörténet fő eseményeivel foglalkozott, illetve foglalkozik.
E könyv azonban a történelmet „alulnézetben", a résztvevők, a hősök és az elszenvedők emlékei révén mutatja be. Az egyes fejezetek tematikus bontásban a katonák, a megkülönböztetés és a deportálás szörnyűségeit túlélt zsidó származású magyarok, a különleges elitet képező repülők, majd a polgári társadalmi rétegek egy-egy jellegzetes képviselőjének emlékeit idézik föl.
Egy külön fejezet szól a Budapest ostroma során átélt megpróbáltatásokról, végül a „felszabadulás" kevés öröméről és sok szörnyűségéről. Az első kézből származó információk, a kortársi tanúk emberi közelségbe
hozzák a mai generáció számára mindazt, amin szüleink, nagyszüleink keresztülmentek.
Jeszenszky Géza
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
