Bátyám naplója

Petr Ginz zsidó származású cseh kisfiú volt, akit tizennégy éves korában a nácik a terezíni koncentrációs táborba deportáltak, majd tizenhat éves korában Auschwitzba, ahonnan nem tért vissza. Elhurcolása előtt két éven át rögzítette élete eseményeit, a prágai zsidók mindennapjait, megaláztatásaikat a megszállt Prágában, e „falak nelküli gettóban". Naplója félévszázados lappangás után nemrégiben kalandregénybe illő - mondhatni: sorsszerű - fordulatoknak köszönhetően kerüÍt elő. „ Petr kivételes képességű, nyitott, rendkívül érdeklődő, tudásra szomjas kisfiú volt: már az iskolában lapot szerkesztett, nyelveket tanult, kisgyerekkora óta rajzolt és festett, serdülőként pedig már linómetszeteket készített, és maga kötötte saját könyveit. Mindennél erősebb szenvedélye volt az írás; tragikusan rövid életében nyolc regényt és számtalan novellát írt. Életben maradt terezíni társainak elbészéléséből egy bimbózó zseni képe bontakozik ki; a táborban Petr térképeket rajzolt, angolt tanult, és saját szerkesztésű cseh-eszperantó szótárán dolgozott, és ő volt az egyik „szellemi atyja" a tábor kézzel írott, titkos rabújságjának. Nélkülözhetetlen kordokumentumnak számító,naplója, melyben olykor szikáran, olykor fanyar humorral rögzíti a történteket, alighanem éppoly alapvető emlékévé válik a vészkorszak hétköznapjainak, mint Anne Frank naplója. „1942.l.1.(csütörtök) Fabrikáltam egy szép kis hegedűt fakéregből, de még nem tudok játszani rajta, mert egyelőre csak két húrja van (gumiból). • Délelőtt leckét írtam. Egyébként nincs semmi különös. llletve sok minden van, de nem látszik. Ami ma teljesen megszokott dolognak számít, az normális időkben biztosan felzúdulást keltene. A zsidók például nem juthatnak gyümölcshöz, libához vagy más baromfihoz, mint ahogy sajthoz, hagymához, fokhagymához és sok más mindenhez sem. Az elítélteknek, az elmebetegeknek és a zsidóknak nem jár dohányjegy. Nem utazhatnak a villamos, az autóbusz és a troli első kocsijában; nem sétálhatnak a rakparton, stb. stb."