A vakok völgye

Nunez megpróbálja megmászni az ecuadori  Andok Matterhornjának tartott Parascotopetl (egy fiktív hegycsúcs) még meg nem hódított csúcsát, de mászás közben megcsúszik és lezuhan a hegy túlsó oldalán. Zuhanását követően, hála a hatalmas hópárnának, amire esett, életben marad. A hegy árnyékában a lejtőkön lefelé haladva egy völgyre akad, amelyet minden oldalról meredek sziklafalak vesznek körül és választanak el a külvilágtól. Nunez nem tudja, hogy a Vakok országába keveredett. Az elszigetelt közösség az évek során a külvilágtól elzárva virágzott, annak ellenére, hogy egy betegség lecsapott rájuk, mely idővel minden újszülöttnél vakságot okozott. Ahogy a vakság lassan, több generáción keresztül öröklődött, az emberek épen maradt érzékei kifinomultak, és mire az utolsó még látó is meghalt közöttük, a közösség teljesen alkalmazkodott a látás nélküli élethez. Ebben a világban próbál meg a túlélő alkalmazkodni és megérteni a kifordult társadalom működését, mely görbe tükröt állít az épek vlága elé. Fordítója, Karinthy Frigyes e gondolatokkal vezeti be az írást: Wells mindig azt akarta, hogy inkább tanítónak, mintsem művésznek nézzék. Az emberi vakság felismerésének szenvedélye vezette. Abban az elbeszélésében, amelynek közlését a Dekameron számára felajánlotta, ezt a felismerést önti felülmúlhatatlan és azt hiszem, halhatatlan formába. Angol cime: . Szerintem az irodalom felejthe!tetlen alkotásai közé tartozik. Szomorúság, emelkedett képzelő erő, isteni megértés és az emberek tragikus sorsa iránti isteni részvét szövi át. Ez az elbeszélés a közé a pár rövid novella közé tartozik, amely Wells régebbi regényeivel együtt az irodalom maradandó értékei közé sorolható. Dickens óta nem volt író, aki olyan találékonysággal és könnyedén alkotott volna jellemtípusokat, mint Wells.