Szerelem a Mahlstadti Gyermek idején

Egy szép napon csak úgy megjelenik a nagy Gyermek. Tekintetét alázatosan a földre süti, bőrét hegek borítják. A város lakói napközben köréje gyűlnek, koncerteket és felolvasásokat tartanak. Éjjel pedig verik: ököllel, bottal és lánccal ütlegelik a soha meg nem száradó agyagból készült szobrot: a Mahlstadti Gyermek-et. A szobrász ugyanis rájuk hagyta a befejezést: azt a feladatot kapták, hogy a szobrot a gyermek általánosan tökéletesnek érzett formájába hozzák. A városlakókat kezdetben művészi hevület hajtja, később saját dühük zarándokaként térnek vissza, és ütlegelés közben mindinkább elveszítik önuralmukat sőt majdnem az eszüket is. Ezzel a kötetével a Lipcsei Könyvvásár tavalyi díját nyerte el az alig harmincéves szerző, a kortárs osztrák irodalom vadonatúj zsenije, akinek a kritika egyöntetűen nagy jövőt jósol. Setz minden elbeszéléséből kivillan valami hol csak groteszk, hol egyenesen hátborzongató képtelenség. Egy különösen fertőző nyavalya, egy önként ketrecbe vonuló hitves, rituális mérleg az udvaron, botrány a halottaskamrában, hulla a szőnyeg alatt. Az osztrák Gemütlichkeit rendezett idilljébe burkolt apokalipszisnek nagyon is megvan a hagyománya a gyerekként elrabolt Natascha Kampusch vagy a vérfertőző apaszörny, Josef Fritzl és persze Thomas Bernhard hazájában. Mégis nehéz megcímkézni, mit is csinál voltaképpen, és mivel nyűgözi le az olvasót Clemens J. Setz. Egy bizonyos: magával ragadó könyvet írt.