Egy talált táj felmutatása

A táj, a falu, az egymást követő nemzedékek kollektív öröksége csupa "talált tárgy", akár az eszmélkedő József Attila szerint maga az élet. EI lehet tékozolni, de megtisztítva és a magunk képére formálva közös kinccsé válik, mellyel megalapozható a jövő. Kuriózumnak beillő, meghatározhatatlan műfajú kötetet tart kezében az Olvasó. Kollektív riportázsnak, művészi kordokumentációnak vagy nívós fotóesszé-gyűjteménynek egyaránt nevezhetnénk. Az album képeit készítő, élvonalbeli fotóművészek számára különleges szakmai inspirációt jelentett a közös munka ritka lehetősége - és az együtt létrehozandó, reprezenratív szociofotó-album terve. Csak a táj volt számukra új, a módszer nem. A középnemzedékből többen részt vettek a nyolcvanas években a Nagybaracskán - majd Baján - életre hívott szociofotó-táborok munkájában. A múlt század harmincas éveiben virágkorát élt, nagy tradíciójú szociofotó - mely a "hurrá-optimizmus" éveiben még tiltott, majd a "puhuló diktatúrában" tűrt műfajjá vált - ekkoriban ébredezett a tetszhalálból. Kiállításokon, albumokban, olykor pedig - elvétve - a sajtóban is megjelenhettek az ország hétköznapi életét árnyaltan, sokoldalúan és hitelesen ábrázoló fényképek, képsorozatok. Ám a "társadalomfotó" a rendszerváltás után sem vált divatos műfajjá. Sőt. A politikai okok után immár üzleti szempontok gátolták, hogy a politikai-gazdasági átalakulás veszteseit, a megoldatlan szociális gondokat és a nehezen boldoguló emberek mindennnapjait bemutató - az igazsággal szembesítő - fotók megjelenjenek a sajtóban. Akik Don Quijote módjára mégis ragaszkodtak a hétköznapi valóság lakkozatlan ábrázolásához, egyedül maradtak törekvéseikkel, és - ha nem akartak éhen halni - műfajt kellett váltaniuk. A kínos igazságokat nem szívesen tudatosító, fogyasztási lázban égő társadalom érdektelensége miatt a szociofotózás - paradox módon - korszerűtlen tevékenységnek számított a kilencvenes években, hiszen olyan "portéka" gyártására vállalkozott, amelyre nem akadt "vevő". A baljós tendencia akkor fordult meg észrevétlenül, amikor néhány évvel ezelőtt - Tamási Gábor kezdeményezésére - a közös szakmai kalandra örömmel vállalkozó fotóriporterek újra felelevenítették a kollektív faluábrázolás hagyományát. Harmadik éve minden nyáron más település "állt modellt" a szociofotó-táborokba meghívott fotóművészeknek. Először a Baranya megyei Dunaszekcső, tavaly a somogyi Kötcse hétköznapjait örökítették meg, majd a képanyagot - helyi és budapesti kiállítások után - album formában is kiadták.