Egy tizenéves gondolatai

Letészem a lantot. Letenném, ha tudnám, de én vagyok lantom, szívem a hanghullám. Kering bennem a dal, ereim a húrok, nem hallgat el hamar, amíg el nem múlok. Tizenhat évesen döntöttem úgy, hogy költő leszek, annak ellenére is, hogy műszaki iskolába járok, és ott nem igazán támogatják az ilyesmit. Részt vettem több irodalmi pályázaton is, hátha felfedeznek, mint Arany Jánost, de valahogy sosem lettem dobogós, a többiek sorrendjét pedig nem említik. Ennek ellenére is folytattam az írást, és a zámolyi újságban több versemet is közzétették. Nem volt túl sok élettapasztalatom, de egy tizenévesnek is lehetnek érzései, és valahogy megpróbáltam kifejezni ezeket. Ezáltal mások is bepillantást nyerhetnek egy tizenéves gondolataiba, hogy mit gondol a hazáról, a szerelemről, az elmúlásról, a költészetről, a bizonytalanságról és a magányról. Az összes vers kettő kivételével húsz éves korom előtt íródott. Azóta átálltam a regényírásra. Úgy láttam, sokkal, könnyebb prózával megtölteni oldalakat, mint lírával. 2012-ben jelent meg első regényem, a McCain ládája.