Fedeles Tamás  |  Hunyadi Zsolt

Szent Márton és Benedek nyomában - Tanulmányok Koszta László emlékére

FONTES ET LIBRI

magyarország a középkori európában  | 2019  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  610 oldal

Immár több mint négy éve nincs közöttünk Koszta László, a magyar középkori egyháztörténeti kutatások nemzetközileg elismert professzora. Személyisége, munkássága, szakmai eredményei révén széleskörű kapcsolatrendszert alakított ki az évek során, pályatársak, közeli és távoli kollégák, tanítványok, valamint a barátok közül sokan vettek részt az emlékére megrendezett két konferencián. Az események időpontja Koszta professzor egy-egy kedves kutatási területéhez igazodott: az első megemlékezésre Szent Márton (2015), míg a nagyobb szabású nemzetközi tanácskozásra Szent Benedek (2016) ünnepén került sor Szegeden. Jelen gyűjteményes kötet a két emlékülésen elhangzott előadások tanulmánnyá érlelt, lektorált változatát tartalmazza. Az itt olvasható 40 dolgozat közül a Personalia részben közölt öt írás kifejezetten Laci kutatásait tekinti át személyes hangvételű visszaemlékezésekkel, történetekkel. A kötetben közölt tanulmányok - amelyek kéziratait a szerzők 2016 őszén zárták le - tematikájukban nagyon széles spektrumot fednek le. Túlnyomórészt - Koszta Laci érdeklődéséhez igazodva - egyháztörténeti kérdéseket (pl. krisztianizáció, egyházi társadalom, szerzetesrendek) tárgyalnak, de találunk gazdaság-, jog-, intézmény- és kormányzattörténeti feldolgozásokat is. A szerzők között vannak anyaországbeliek és határon túliak egyaránt; a magyar szakemberek mellett horvát, lengyel, francia kollégák is tisztelegtek Laci munkássága előtt. Laci szakmai tekintélyének, közvetlen személyiségének lenyomata e kötet, hiszen a történészképzést végző jelentős hazai tudományegyetemek szinte mindegyike (DE, ELTE, KGRE, PTE, SZTE) képviselteti magát egy vagy több szerzővel. A legméltóbb emlékezés természetesen a tudomány művelésének ösvényein teljesíthető ki. Elvinni magunkkal és tanítványainknak továbbadni mindazt, amit tőle kaptunk, tanultunk akár személyesen, akár publikációi révén. Laci fájdalmasan fiatalon ment el, és nagyon sok tervet, munkát hagyott maga után bevégezetlenül a középkori magyar egyház történetéről. Eredményeit felhasználva, tovább finomítva az általa megrajzolt képet, újra meg újra megidézzük őt: talán éppen ez az öröklét. 2019. Szent Márton ünnepén a Szerkesztők

Tartalomjegyzék:

Papp Sándor: Búcsú - az utolsó hónapok Koszta Lacival/ Fedeles Tamás: Az "öt egyház" vonzásában: Koszta László Pécs középkori (egyház)történetére vonatkozó kutatásai/ Galamb György: Media Aetas/ Hunyadi Zsolt: Koszta László hiteleshelyi kutatásai/ Petrovics István: Bártfától Pécsig: Koszta László várostörténeti kutatásai/ Bagi Zoltán Péter: François de Bassompierre a magyarországi hadszíntéren 1603-ban/ Barabás Gábor: Egyed pápai káplán. Delegált bíró legátusi szerepben?/ Bélfenyéri Tamás: Várad egyházi társadalma Károly Róbert korában a pápai tizedszedők számadásai tükrében/ Berend Nóra: Koppány és a szent jobb: Szent István-legendák nemzetközi keretben/ C. Tóth Norbert: Préposti méltóság: pásztorbot a "zsebben"? (Kikből lettek egyháznagyok a Zsigmond-korban?)/ Cevins, Marie-Madeleine de: Gazdaság és kereszténység a középkori Magyarországon. A koldulórendi konfraternitások tanulságai/ Erostyák Zoltán: A Habsburg gazdaságpolitika szerepe Orosháza születésében/ Fedeles Tamás: Magyar szentelendők a Római Kúriában a késő középkorban/ Ferkov Jakab: Halászati perek a pécsi püspökség mohácsi birtokain/ Galamb György: Obszerváns ferencesek és a boszniai eretnekek elleni értekezések a 15. században/ Gálffy László: Szent Márton és a korai Anjou/ Halmágyi Miklós: Sírás és nevetés a korai magyar vonatkozású elbeszélő forrásokban/ Hunyadi Zsolt: Johannita pecséthasználat a 13-14. században és európai kontextusa/ Karbić, Damir: Common cult and religious elements in the history of a noble kindred. The case study of the ?ubići of Bribir/ Kiss Gergely: Báncsa nb. István prenestei püspök-bíboros mint protector ordinis 266 Kordé Zoltán: A székely ispáni méltóság Lack és utódai korában/ Kovács Mihai: "Ut Dei ecclesia in suo statu tuta permaneat et in suis bonis sit tranquilla." Monoszló nb. Péter erdélyi püspök birtokszervezői és egyházkormányzati tevékenysége/ Kőfalvi Tamás: A pécsváradi hiteleshely privilégiális oklevelei/ Miljan, Sanja - Miljan Suzana: Notes on the education of the Franciscans of Zadar in the fourteenth century/ Papp Sándor: A Képes Krónika, Thuróczy János krónikája és a Tárih-i Üngürüsz kapcsolata. Volt-e "török fogságban" a Képes Krónika?/ Petrovics István: A középkori Temesvár egyházi viszonyai/ Pintér-Nagy Katalin: Megjegyzések a 4-6. századi délorosz steppe nomád népeinek ostromtechnikájához/ Pósán László: Szerzetesrendek a középkori Poroszországban/ Révész Éva: Az ezredforduló keleti keresztény püspöksége/ Sebők Ferenc: Adalékok I. (Nagy) Lajos király 1349. évi itineráriumához/ Sroka, Stanisław: Magyar professzorok a krakkói Jagelló Egyetem "Artes Liberales" karán 1487-1526 között/ Szabó Pál: "maradjon meg a görögök hitén". A Hunyadi fiúk házassági terve, avagy az egyházi unió a gyakorlatban?/ Szende László: Piast Erzsébet és az óbudai klarisszák/ Szőcs Tibor: Kirendelt alországbírók. Adatok I. Károly kúriai bíráskodásához .... 480 Teiszler Éva: Luxemburgi Margit magyar királynévá koronázásának körülményei/ Thoroczkay Gábor: A magyar Aachen első évszázada: a székesfehérvári prépostság története az Árpád-korban/ Tóth Sándor László: Püspökök és püspökségek 1046-ban. A Vata-féle pogánylázadás tanúsága/ Vajda Tamás: Középkori bencés szerzeteseink és a vízimalmok - a garamszentbenedeki apátság példája/ Vida Beáta: A szepességi karthauziak a 15. és a 16. században/ Z. Karvalics László: Contrarotulare - egy fordulatos szótörténet üzenete a jelentések titokzatos természetéről
Fontes et Libri 3.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 845 Ft

A termék megvásárlásával

484 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó magyarország a középkori európában
Kiadás éve2019
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:610
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly1110 gr
Sorozat FONTES ET LIBRI
ISBN9789633067093
Árukód2734286 / 1190298

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 845 Ft

A termék megvásárlásával

484 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor