Ginger Kolbaba  |  Joyce Smith

Áttörés

lazi könyvkiadó kft.  | 2023  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  271 oldal

A nehéz, küzdelmes évek során, mikor életük sokkal inkább a fájdalmakról és veszteségekről szólt, mint a reményről, Isten egy különleges eseményre készítette föl a Smith családot: fiuk halálára, majd feltámadására.
Amikor az egyik télen Joyce Smith tizennégy éves fia, John alatt beszakadt a Missouri államban lévő Ste. Louise-tó jege, ő és családja látszólag mindent elveszített. John több mint egy órán keresztül feküdt élettelenül a kórházi ágyon, édesanyja azonban nem nyugodott bele az elvesztésébe. Összegyűjtve minden hitét és erejét, Istenért kiáltott, hogy mentse meg gyermekét.
Csodával határos módon fiának szíve ismét dobogni kezdett.
A rákövetkező napokban John rácáfolt minden létező orvosi szakvéleményre, esettörténetre és tudományos prognózisra. Csupán tizenhat nappal balesete és egy órán át tartó klinikai halála után teljesen gyógyultan, saját lábán sétált ki a kórházból.
Az Áttörés az imádság erejéről szól, mellyel Isten arra emlékeztet bennünket, hogy örökké velünk van, és ha imánk rendíthetetlen hittel társul, bármi lehetséges.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 3 990 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó lazi könyvkiadó kft.
Kiadás éve2023
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:271
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly326 gr
Illusztráció8 OLDALON SZÍNES FÉNYKÉPEK
FordítóZónai Melinda
ISBN9789632675862
Árukód2767951 / 1214459

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 3 990 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor