Barátnők

Gyenge Vali olimpiai bajnok (Helsinki, 1952) és már akkor felkaptam a fejem, mikor korábbi regényeit (Két asszony élete, Ígéret) olvastam: annyira egyedülálló ez a szerepváltás: nem igen jut eszembe olyan olimpikon, akiből regényíró lett volna. Vali az lett, beírta magát a világirodalomba. '56 óta Kanadában él, regényei angolul jelentek meg, mellesleg fotóművész karrierje is szépen ívelt. Sokoldalú művész, aki hihetetlen érzékenységgel hozza eléd figuráit, történeteit. Ez a regénye - felfedezés. Négy asszony történetét meséli el, egy idehaza él, a többiek szerte a világban, csak barátságuk hozza össze őket - hol itt, hol ott. Amiben a "kint-bent" élet - emigráció és honvágy, hazatérés és elvágyódás - vagyis a többnyire elhallgatott, de állandóan jelenlévő fájdalom sejtetése az írói felfedezés. Meg az, hogy hősnői magányosak, túl az élet delelőjén - azaz a női élet idővonatának abban a fülkéjében utaznak, amit a világirodalom is csak ritkán keres fel: fura, de ötven felett az irodalom számára láthatatlanná válnak a nők, (pár év multán a férfiak is, de az más...) Gyenge Vali viszont felfedezi, micsoda kalandsorozatot kínál hősei életének eme szakasza! Említeném a mikrovilág - a szerelmek, a válások kis-nagy kalandjait - de a regényben ennél izgalmasabb fordulatok is jönnek - hogy egy kacér balatoni vitorlázásból robbanás legyen, hogy egy repülőútból üzleti katasztrófa, hogy olykor kulcsregényként olvashatod az emlékek felidézését, az arcok mögött rejlő lelki kalandokat. Nem mesélem el poénjait, de biztos vagyok benne, hogy nem tudod letenni, ahogy én se tudtam. E "kvartett" története felszippant, egy izgalmas film részeseként nézel körül Londonban, Torontóban, Sidney-ben, a Comói tónál vagy épp a pesti belvárosban - napjaink/múltunk térképén. (Almási Miklós)