Hagymásy András  |  Marton Jenő  |  Vétek György

Sörmentén - Prága - 4. kötet - Útikalauz sörivóknak

hibernia nova kiadó kft  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | FÜLES, KARTONÁLT  |  264 oldal

A Sörmentén sorozat első, Prágát bemutató kötete 2002 tavaszán jelent meg kiadónknál. Három évvel később, 2005-ben pedig már a bővített, részben átdolgozott második kiadással jelentkeztünk. A III. Sörmentén Prágára már nyolc évet kellett várni, de megérte, mert egy teljesen új sör- és söröző-kalauzt adtunk az olvasóink kezébe, amit épp ezért nem is harmadik kiadásként, hanem sokkal inkább harmadik kötetként tartunk számon.

Azóta ismét eltelt három év, amely idő alatt annyi új sörfőzde és söröző nyílt Prágában, hogy sürgősen ki kellett adnunk a sorozat IV. kötetét, ami ha nem is teljesen új az előzőhöz képest, de jelentősen bővült, valamint szöveg és képanyaga is frissült. Így amellett, hogy a kötelező klasszikusok és a személyes kedvencek maradtak, azok is számos újdonságot találnak az új kiadásban, akiknek az előző három is megvan. Bátran ajánljuk tehát söriránytűnket mindenkinek, járjon akár először, akár századszor Prágában.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 731 Ft

A termék megvásárlásával

473 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó hibernia nova kiadó kft
Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:264
BorítóFÜLES, KARTONÁLT
Súly406 gr
IllusztrációSZÍNES KÉPEKKEL
ISBN9786155426094
Árukód2683898 / 1158638

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 731 Ft

A termék megvásárlásával

473 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor