Milyen volt az a mi régi hadseregünk?

Részlet a könyvből:

A katonaélet nótákban.

Marsadjustérungban állok egész nap
Gyenge vállam feltöri a cakkompakk
De a szivem nem töri fel semmi sem
Haptájk-ban is érted dobog, édesem!

Hogy milyen volt az a mi régi hadseregünk? Olyan volt, mint egy fiatal élettől duzzadó erdő, amelynek minden fája énekel. A katona öröme és bánata, aszerint amint büszkén dicsekvő, vágyakozva epedő, vagy boldogtalan szerelmét sirató fiatal szive diktálta. Mert a katona ajkán, de különösen a magyar katonáén, a nóta nem halt el soha.
Nótába öntötte az egész életét. Nótában beszélt az édesanyjával, a babájával, nótában a pajtásával, a fölebbvalóival, sőt - magával a császárral is.
Nótában kéri a kapitányát, hogy engedje el a büntetését, mert meghasad a babája gyenge szive. Sőt bevallja, hogy be is mer menni a kapitány úr irószobájába:
Ha bemegyek kapitány úr irószobájába
Megnézem a büntetésem irómappájába.
Kapitány úr, kérem szépen, engedje el büntetésemet
Gyenge az én babám szive, bánatában megreped?