Horváth Kamilla

Utolsó csepp a pohárban

könyv guru  | 2021  | MAGYAR nyelvű  | KARTONÁLT  |  240 oldal

2091-re elfogy a víz bolygónk nagy részéről. A Kárpát-medencei Köztársaság a kevés olyan területek egyike, ahol még maradt belőle egy kevés.
Visszaemlékezések alapján kiderül, hogy 2086-ban terrortámadások egész sorát hajtotta végre egy szélsőséges nézeteket valló környezetvédelmi csoport azzal a céllal, hogy az emberiséget eltöröljék a Föld színéről. Az öngyilkos merénylők meggyőződése szerint a bolygót az emberek csak kihasználták, leamortizálták, amiért bűnhődniük kell.
A terrortámadások okozta káoszt kihasználva új elnök került hatalomra, aki minden korábbinál kegyetlenebb diktatúrát vezetett be. A rendbontások megfékezésére hivatkozva az állampolgárok széles körű megfigyelését vezette be. Létrehozta a Védelmi Ügyosztály nevű szervezetet, melynek őrei rendszeresen visszaéltek hatalmukkal. Valamint olyan - súlyos mellékhatásokkal járó - gyógyszerkísérleteket engedélyezett, melyek célja az emberek vízigényének csökkentése. A szinte élhetetlen diktatúra megdöbbentő mindennapjaiba egy tizennyolc éves lány, Kriszta történetén keresztül nyerhetünk bepillantást.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 2 990 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 840 Ft

A termék megvásárlásával

284 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó könyv guru
Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:240
BorítóKARTONÁLT
Súly264 gr
ISBN9786156153739
Árukód2754532 / 1204523

Elérhető még:

E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

(2 vélemény)

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 2 990 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 840 Ft

A termék megvásárlásával

284 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor