Egy bujdosó naplója

",,Eszembe jutott a gyászos búsongó nő. Éji lámpa mellett elmélázva ottül fejét kezére lehajtva. Gondolatai messze-messze hordják vágyakozólelkét, keresztül sivatag avar pusztaságon, csalitos erdőkön, idegenvárosokban, millió idegen emberi arc közül keresve az egyet, akit megnem talál, hirtelen forró csók éri lehajtott kezét, egy ismert hang nevétmondja ki, felrezzenve szétnéz. Senki sincsen közel. Az éji lámpa csendesenlobog.És a kísérő emlékek nem hagytak tovamennem. Valami veszni kényszerítővágy, valami holdkóros szédülés visszahajtott felkeresni a délibábosrónát és a rajta felhányt magas sírdombokat, bejárni hegyet ésvölgyet, a futó folyamok partját, az ismeretlen fehérlő falvakat, elvándorolnia nagy zajos városig, messziről megnézni félig ködbe merülttornyait, palotáit, s ha az éj leszállott, végiglopózni a hallgatag utcákon,mint ki gyújtogatni indult, benézni az ismert ház ablakán, meglátnia gyászos búsongó nőt, amint éji lámpája mellett álmatlanul álmodozik, jó éjszakát mondani neki,... s azután fölkeresni a legelső börtönőrt,tegyen velem amit akar...""