Kísértet! Kísértet!

Jócskán elérkezett az idő, mikor Kárpáti Kamil műveit ki kell vonnunk e légüres térből. Mert 1981 és 2013 között ezt a szakma nem tette meg. Ha van szabadságunk ma (művészi, emberi), akkor erre való. Igaz, a versek, regények, esszék számára már édes mindegy, miként viszonyulunk hozzájuk.
Ők olyan örök univerzumban tartózkodnak, ahol nem számít a törpe emberiség. Nekünk van szükségünk rájuk. Ahogy a regény lapjain a kamaszok a művészek, vagyis a művészet segítségével beavatódnak a létező csodába, ahogy kézbe veszik, szabad akaratukból irányítják sorsukat, ugyanúgy kell nekünk, felnőtt olvasóknak is újra beavatottakká válnunk: önállóan gondolkodókként, akiket cselekedeteik és magas rendű, megvalósított vágyaik határoznak meg, akiknek arca emberi, lelke kontúros, akár a reneszánsz mester ceruzarajza.