Kovács István  |  Szánthó Miklós  |  Törcsi Péter

Bolond lyukból 2023. - A polkorrekt őrület szemléje

jogállam és igazság nonprofit kft.  | 2023  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  233 oldal

Kísértet járja be Európát - a kommunizmus újrafazonírozott változata: a woke. Alig gyógyult ki a nyugati civilizáció egyik fele a szocialisztikus ábrándokból, újra a kertek alatt lopódzik a dühödt harc hevében mindent eltörölni kívánó erőszakos akarat.Csak míg a régi szocialisták az osztályokat, az osztálykülönbözőségeket és a tulajdont akarták felszámolni - és ezzel tízmilliók gyötrelmes kínhalálát okozták -, addig az újsütetű marxisták már az emberi attribútumok megsemmisítésének horrorisztikus álmát szövögetik a fejükben.A szellemi határvédelem fontosságáról szóló művet tart a kezében az olvasó. Tavaly, amikor a Bolond Lyukból első kötete jelent meg, még azt gondoltuk, hogy a könyvben lévő abszurditások soha nem válhatnak a fősodor részévé. Az idei kötet kiadásakor már tudjuk, hogy minden, amit e lapokon olvashat, véresen komoly fenyegetés a normalitásra és a zsidó-keresztény hagyományokon, római jogon és görög filozófián alapuló nyugati civilizációra. A 24. órában vagyunk, hogy kultúránkat ne gyűrje maga alá egy tébolyult és erőszakos kisebbség.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 4 900 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 655 Ft

A termék megvásárlásával

465 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó jogállam és igazság nonprofit kft.
Kiadás éve2023
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:233
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly930 gr
IllusztrációSZÍNES FOTÓK
ISBN9786156476159
Árukód2777618 / 1221182

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 4 900 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 655 Ft

A termék megvásárlásával

465 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor