Halottnéző

A még fiatalnak mondható író első regénye a személyi kultusz időszakában játszódik. A mű korrajz, amelyben a szerző a felcseperedő gyermek felnőtté válásának nagy kalandján keresztül sok humorral, iróniával vezeti vissza a kortárs olvasót abba a világba, amely nagy valószínűséggel saját önéletrajzából sem hiányzik.

Dragomán György írja a pályatárs új regényéről: Igazából Lackfi János regényét olvasva értettem meg, hogy mindeddig fogalmam se volt arról, milyen is lehetett a későkádárista gyerekkor. Erdélybe ebből legfeljebb csak a Magyarországról érkezett borítékokban küldött rágóspapírok és matricák édeskés szaga jutott el. A Halottnézőnek köszönhetőn viszont tapintható elevenséggel a bőrömön érezhetem a nyolcvanas évek Magyarországát, hiszen a regény gyermekien pontos érzékeléssel idézi fel a napközizős-iskolaköpenyes gyerekkor kedélyességében is nyomasztó légkörét, és közben úgy bontja ki és építi újjá ezt a misztikusan szorongásos legendáriumot, hogy szinte-szinte a sajátomnak érzem.