Az ember tragédiája

"A Tragédia cselekménysorozata az Édenből indul: a bűnbe esett két emberi ős, Ádám és Éva kiűzetésével a Paradicsomból (1-3 szín). A lét tudatára ébredt ember ismerni akarja ivadékának, az emberiségnek jövőjét, Lucifer álmot bocsát rá és végigvezeti őt az emberiség történelmén. A 4-14. színek az álomlátás színei, az emberiség történelmének felvonultatása a világtörténelem rendjében a kezdetektől (ókori rabszolgatartól) a Madách szerint elképzelt jövőig. A történelmi színek a hegeli tézis-antitézis-szintézis jegyében pompásan festett miniatűrök, jellemző képét adják az egyes koroknak. Ádám sorsa a történelmi korokban mindvégig bukás; mindegyik jelenet egy-egy kis tragédia, amelyben a hős azon bukik el, ami a legjobb benne, eszményi önmegvalósítása jut zátonyra, eszményeivel bukik. A kor nemes eszmei tartalmát képviselő, a tulajdonképpeni történelmi ember törekvései elakadnak, megtörnek a percemberkék többségéből álló történelmietlen közegben. Ez adja a tragédia főkonfliktusát, azt sugallva, hogy nem lehet úszni a kornak ellenében, a tömeg vezére csupán az lehet, aki hozzá hasonul. Ádám bukása ellenére a töretlen akarat képviselője; az ő jellemét egészíti ki Lucifer, mint a szabadság, önállóság és az ennek kielégítését biztosító tudás igényének hordozója, Éva alakja pedig mint a költőiség, líraiság forrása, az érzelem megtestesítője. A főszereplők képviselte hármas jellemrendszeren keresztül bontakozik ki a mű leghatározottabb jelentéstartalma: az ember tragédiája az, hogy az akarat, az ész, érzelem diszharmóniája megbontja a tökéletes létezésformát. Az Úr szava a végjelenetben (15. szín) a három egységben jelölt megoldást, s választ ad arra is, mi az értelme az emberi életnek: hogy halandósága tudatában is legyen képes küzdeni végzete ellen, s vállalja a személyiségben rejlő érték érvényesítését. Az ember tragédiája nem a történelmi színekben kezdődik, hanem amikor a tudás és az élet fölötti uralom megszerzésének útjára lép."