Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében

"Mindenütt fakeresztecskék, sírok, minden kereszten kedves magyar név!" - írta József főherceg, az első világháború során a Doberdó-fennsíkon harcolt temesvári VII. hadtest parancsnoka a naplójába, amikor 1915 októberében magyar ezredeit kereste fel San Martinóban és a Monté San Michelén. A fennsík védelmének két legfontosabb helyszínén több mint egy éven keresztül nyolc magyar ezred védelmezte az akkori közös hazát. Harcaik nyomán lett történelmünkben a "Doberdó" gyászosan szomorú emlékű, szimbolikus jelentőségű fogalom, amely azonban - valljuk - küzdelmük nyomán a magyar katonai helytállás és hősiesség jelképe is. A magyar ezredek sok ezer elesett hőse a fennsík számtalan temetőjében aludta örök álmát. Ezek között a legnagyobbak a Valloné-völgyben Devetachinál lévő 20. honvéd és Visintininél lévő 17. közös hadosztály temetői voltak. Az egykori sírokat régen felszámolták, ott maradt azonban Visintininél, az egykori temetők szomszédságában az 1918-ban magyar katonák által épített kápolna, amelynek felszentelésére a háború befejezése miatt már nem került sor. A magyar és olasz társadalmi szervezetek közreműködésével felújított Magyar Emlékkápolna őrzi az egykor a Doberdón elesett, s a környéken eltemetett hősök emlékét.