Mark Lindquist

Never Mind Nirvana

európa könyvkiadó kft.  | 2002  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  286 oldal

Libri Antikvárium
Seattle-ben vagyunk, a legendás Nirvana együttes városában, ahol az élet ma is a grunge zene ritmusára lüktet legalábbis sokak számára. Közéjük tartozik a harminchat éves Pete Tyler, aki egykor, még a Nirvana berobbanása előtt rockzenész volt, s bár azóta komoly ember lett, sikeres ügyész, ma is a tehetős agglegények gondtalan, bulizós életét éli. Ugyanazokban a klubokban tölti az estéit, ugyanolyan nőkkel jár (most éppen egy sztriptíztáncosnő a szeretője), és esténként ugyanazt a zenét hallgatja, mint akkor, amikor még ő is nyűtte a gitárt. Pete életében egyszer csak két váratlan dolog történik: elhatározza, hogy ideje megnősülni (csak azt nem tudja még, hogy kit vegyen el), s közben egy olyan ügyben kell a vádat képviselnie, amelyben megannyi részeg éjszaka és felelőtlen kaland után akár ő is lehetne a vádlott. Az egyik neves seattle-i rockzenészt feljelenti egy rajongója nemi erőszak miatt, s Pete-nek kellene bebizonyítania bűnösségét
Pete Tylernek életében először kell igazi döntéseket hoznia. Vagy mégsem? Talán mégis folytatható az élet úgy, hogy az embernek legfeljebb azt kell eldöntenie, kit vigyen ágyba aznap este, és melyik a kedvenc együttese, a Nirvana vagy a Pearl Jam?
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:12 x 18 cm
Kiadó európa könyvkiadó kft.
Kiadás éve2002
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:286
BorítóPUHATÁBLÁS
FordítóM. Nagy Miklós
ISBN963077125X
Árukód6318829 / 5318001

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét