Ménes Attila

Erdei vadak

cser könyvkiadó és ker. kft.  | 2024  | MAGYAR nyelvű

A szélhámos is ember. Lehet neki is hasfájása, életközepi válsága, nyugtalanító kérdései, szerelmi búja, szélsőséges vágyai. Ö is, akárcsak bárki más, szüntelenül szorong, ritkán önfeledt.
Szélhámosunk életében három nagy sorshullámzás figyelhető meg, ezek a vonalak párhuzamosan haladnak, esetleg keresztezik egymást vagy éppen fedésbe kerülnek, s ezzel interferenciát létrehozva egyre sebesebben haladnak a bizonytalan jövőbe.

1. A szélhámos édesapjának mentális állapota aggasztóan romlik, ritka pillanatokban tisztul csak ki elméje.
2. Élettársa az elköltözésben látja a problémás kapcsolatból kivezető utat, azonban úgy megy, mintha jönne.
3. Munkahelyén baljós változások kezdődnek.

Eme krízishalmaz túlélésére a szélhámost a megalázkodás, az alakoskodás vagy éppen az agresszivitás szerepeiben láthatjuk fellépni, a végére kiderül, milyen sikerrel.
A fentiekből sejthető, hogy nem éppen békés, derűs, szelíd, lelki harmóniát sugárzó események sorát tárjuk az olvasó elé, azonban a látszat talán csal. Teljes bizonyossággal nem zárhatjuk ki a lehetőséget, hogy végül a vihar lecsendesül, és életét, mint egy vadvirágos erdei tisztást elárasztja a napfény.
(De erre azért ne vegyen mérget az olvasó!)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 3 190 Ft

Azonnal letölthető

Kiadó cser könyvkiadó és ker. kft.
Kiadás éve2024
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub mobi
Formátum EPUB MOBI
Árukód2788626 / 8155887

Elérhető még:

Könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 3 190 Ft

Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor