Óceán az út végén

Egyszerűen gyönyörű ez a könyv, nagyon megérintett, olyan, amit újra és újra szeretnék felfedezni és amit minél többször olvas az ember, annál többet kap tőle. A történet beleég az ember szívébe és lelkébe. Az ilyen könyvek miatt szeretek olvasni. Könnyed stílusával, utánozhatatlan hangulatteremtésével, a mitológiai elemek és a történet megfelelő arányú keverésével Gaiman megint felejthetetlent alkotott. Eszünkbe juttatja, milyen érzés volt gyereknek lenni, amikor még a világ tele volt varázslattal, újdonságokkal és minden percben rácsodálkoztunk valamire. Amikor a megszokott, bejárt utak helyett újakat kerestünk és amikor még képesek voltunk hinni a csodákban. Amiben szerintem az Óceán az út végén felülmúlja Gaiman eddigi könyveit, hogy érettebb, kiforrottabb és érződik rajta, milyen szeretettel íródott. Tele van csodával, szomorúsággal, elmúlással, csalódással és bölcsességgel.

Sajnos nekem nincs erről a könyvről jó véleményem: Én nagyon kedvelem Gaimant, de ez valami nem is tudom mi volt. Nem erre számít az ember lánya, ha egyszer végigolvasta már az összeset tőle szinte. Ez nem szimplán gyenge volt, hanem egyenesen fölösleges. mintha valaki próbálna berobbanni a köztudatba, csak nem tudja hogyan csinálja, ezért összehord minden marhaságot, amit csak tud- sehol a megszokott humor, vagy misztikum- miről beszélnek az ajánlóban a könyv elején? Ezt a könyvet olvasták egyáltalán? Sajnálom, nagyon, de csalódtam. többet vártam. Nem ragozom tovább, inkább olvasom a régebbi- jól bevált- műveit.

Novellának hosszú, regénynek-önálló könyvnek rövid. Kicsit többet vártam Gaiman-tól, főleg az előző munkásságai alapján. Olyannak tűnt ez a könyv, mintha régebbi műveiből összeollózott volna pár motívumot, történést.

Elmerülve stílszerűen az Óceánban az út végén, fokozatosan az volt az érzésem, hogy végre egy újabb kedvelhető és szerethető művet olvasok, ami méltán kerülhet fel a képzeletbeli Gaiman toplistám dobogójára az Amerikai Istenek és a Sosehol mellé. Tudom, utóbbi elég megosztó írás amin egy picit meg is lepődtem, annál is inkább, mert vannak ennél gyengébb művei is, amik viszont jóval magasabb tetszési indexel rendelkeznek, én mégis szerettem. Az már korábban bebizonyosodott, hogy Gaiman novelláinak nem igazán én vagyok a célközönsége. Vannak ugyan jobban sikerült darabok, de az összkép nálam erősen felemás. Aztán az ifjúsági írásai sem győztek meg maradéktalanul, így kezdtem Gaiman-t helyén kezelni, és már kevésbé lelkesen vártam az új megjelenéseket. Az Óceánba is hónapokkal később és különösebb elvárások nélkül kezdtem bele, de most egyáltalán nem kellett csalódnom, sőt! Ugyan vagy legalábbis részben a gyerekkor játszik meghatározó szerepet a regényben, mégis egy érett, felnőttes írás, amit Gaiman-től kapunk, tele mély, elgondolkodtató részekkel. Nehéz meghatározni, kiknek is íródott ez a kisregény, a történet egyaránt szól a fiatalabb és az idősebb korosztálynak is. Szerintem kevesen lesznek az olvasók közül, akiket ne érintene meg a történet, amely a befejezést követően is tovább él érik, dolgozik és még jó ideig ott marad az olvasó gondolataiban. Nekem ez hiányzott az utóbbi évek Gaiman terméséből, most viszont megkaptam és örülök neki. Szóval Gaiman-ből némiképp kiábrándultaknak is ajánlott! ;)

Mágikus, lenyűgöző, megrázó, önzetlen, szívmelengető és nagyon nagyon szerethető. Számomra ilyen, az Óceán az út végén. Szeretem Gaiman írásait, de ez volt az eddigi legnagyobb hatással rám. Pillanatok alatt elolvastam; magába szippantott az Óceán és nem akartam kimászni belőle. Köszönöm ezt az élményt! Kedvenc lett :)