A Megyeri Asszony férje

Porból lettünk, porrá leszünk... A mondat, kicsit profánul értelmezve, 1951-ben vált nagyon valóságossá Péterfi Vilmos számára. Ekkor vették ugyanis őrizetbe és ítélték el életfogytiglan tartó szabadságvesztésre, államellenes szervezkedés vádjával. Bűne "főbenjáró" volt: szamizdatokat, avagy, ahogyan akkoriban hívták, plakátújságokat készített társaival, s azokon az írásait Por László névvel szignálta. Porból lett tehát rabruhás polgára a rácsok mögé zárt Magyarországnak, s csak szívósságán, kitartásán múlott az, hogy nem vált porrá teste a váci embermozsártörőben... A hosszú évek során sok hosszú történettel lett gazdagabb; a cellatársak sorsának balladáival. Amelyeket lopott pillanatokban, félve osztottak meg egymással... "Valószerűtlennek tűnik ma az egész történet:" - írja ugyanezen időszakról a váci fogolytárs, Tollas Tibor - "emberek, lények, árnyak a folyosókon, udvarokon és cellák mélyén és nem suttoghatnak egymásnak egy szót; emberek, egy egész nemzedék, mely rossz csillagzat alatt született. Hajnali lidérces álom, amelyre izzadva s borzongva fölriad az ember s amelynek keserű ízét még hosszú ideig hordozza szájában - felül az ágyban és keresi a szoba körvonalait: hol vagyok? S a legfélelmetesebb, hogy ez a lidércnyomás súlyos valóság: nemcsak halottaink vannak s nemcsak menekülők, hanem ezren és ezren, akiket visszavittek abba a cellába. Az egész országot visszavitték a cellába." E cellaország egyik balladáját, egykori rabtársa történetét emelte új, példázatértékű drámai művébe Péterfi Vilmos. Arról a korról, amelyben a csodák igazságosabbak és emberközelibbek, mint a földi igazságszolgáltatás. Arról az időről, amely hóhérkézre adta a szeretetet. Arról az évtizedről, amely nem szépíthető és nem feledhető...