Pierre Assouline

Az úszó - Berlin - Auschwitz - London

trubadúr könyvek kiadó kft  | 2024  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  268 oldal

Tizenkét év nagyon hosszú idő a sportolók életében. Csupán tíz versenyző volt, aki részt tudott venni a háború előtti utolsó és a világégés utáni első olimpián is, de közülük csak egyetlen mondhatta el magáról, hogy Berlin és London között megjárta Auschwitz és Buchenwald poklát.
Az egyetemi világbajnok, kétszeres Európa-bajnok, kétszeres világcsúcstartó, úszóként és vízipólósként egyaránt sokszoros francia válogatott Alfred Nakache - akit világszerte Artem ("a hal") néven tiszteltek - tizenhárom évesen költözött át algériai szülőföldjéről Franciaországba. Néhány év múlva már a francia úszóválogatottal járta be Európát, és az ifjú generáció egyik legnagyobb reménységeként tekintettek rá. Sikerei azonban irigységet, féltékenységet szültek egyes vetélytársaiban, és amikor - a francia hadsereg kapitulációja és az ország német megszállása után - alkalmuk nyílt rá, bosszút álltak a medencében elszenvedett vereségeikért.
Dolgukat megkönnyítette, hogy Artem bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, s így a kollaboránsok két jogcímen, zsidó származása és ellenálló volta miatt is követelhették Alfred Nakache letartóztatását és deportálását. Edzettségének és főleg kivételes mentális erejének köszönhetően Artem nemcsak hogy túlélte a koncentrációs táborok megpróbáltatásait, de hazatérése és hosszú lábadozása után még arra is képes volt, hogy ismét kvalifikálja magát a világ legjobb sportolói közé.
Franciaországban ma is több uszoda viseli a francia úszóbajnok nevét, aki a floridai International Swimming Hall of Fame-ben is emléktáblát kapott.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 4 490 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 265 Ft

A termék megvásárlásával

426 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó trubadúr könyvek kiadó kft
Kiadás éve2024
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:268
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly360 gr
FordítóTakács M. József
ISBN9789636560324
Árukód2784949 / 1225644

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 4 490 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 265 Ft

A termék megvásárlásával

426 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Móra: MesehősökMóra: Mesehősök